Bűvészbajnok a farsangi koncerten


2014-02-22 12:39:55  | cikk: Babos Petra  | 


Bűvészbajnok a farsangi koncerten főképe
Január 6-tól, vagyis vízkereszt napjától kezdődik a bálok, farsangi mulatságok, tréfálások időszaka. A Győri Filharmonikus Zenekar koncertsorozatának második előadásában egy meglepetés farsangi koncerttel örvendeztette meg a pápai zenekedvelő közönséget. A hangverseny vendége Hajnóczy Soma bűvészbajnok volt, aki viccekkel, bravúros bűvésztrükkökkel kápráztatta el a jelenlevőket. A programnak a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházterme adott otthont tegnap este.
- A farsangi koncertsorozat hét hangversenyből álló turné. Nagy öröm számunkra, hogy Pápán is felléphettünk, szeretünk ide járni. Igyekeztünk úgy összeállítani a műsort, hogy szórakoztató, könnyed legyen, a közönség élvezettel hallgathassa. A mostani farsangi koncerten Hajnóczy Soma bűvészvilágbajnok működik közre, aki egy született színpadi ember, kiváló humorral. Hajnóczy Soma 6 éves korában szeretett bele az illúzió világába, amikor egy bűvész felhívta a színpadra, és eltüntette egy dobozban. Műsoraiban a hagyományos bűvészi kézügyességet modern technológiákat felhasználó elemekkel ötvözi - mondta hírportálunk kérdésre Berkes Kálmán karnagy.

A karnagy hozzátette még, a koncert során nagyon fontos, hogy a közönség jól érezze magát, élvezze a zenét.
- Manapság már mindenkinek van otthon CD-lejátszója, amin keresztül tud zenét hallgatni. Az élő koncertet nem lehet felvételekkel visszaadni sehogy sem. A legjobb felvételt sem lehet pótolni egy kiváló hangulatú hangversennyel. A nézők láthatják, hogy a zenészek koncentrálnak, izzadnak, a szemükkel követik a kottát.
A koncerten többek között felcsendültek Johann Strauss művei, valamint Beethoveen is. A műsor közben pedig Hajnóczy Soma a közönség soraiból válogatott nézőket, akikkel látványos és humoros bűvésztrükköket mutatott be, melyek elnyerték a pápaiak tetszését.
A következő, vagyis záróalkalom áprilisban lesz majd.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!