Megérdemelt pápai kosársiker


2014-02-19 22:16:26  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Megérdemelt pápai kosársiker főképe
Az NBI/B-s kosárlabda bajnokság nyugati csoportjában ma este pótolta korábban elmaradt mérkőzését a Motax Concordia KC Pápa. A csapat ellenfele a Sopron KC-Sportiskola együttese volt, akiket a hűség városában is sikerült legyőzni 70-82 arányban. A pápaiaknak nemcsak a négybe kerülésről szövögetett álmaik, hanem az önbizalmuk visszaszerzése miatt is szükségük volt a győzelemre, hiszen a mieink nem kis meglepetésre az elmúlt hétvégén kikaptak a tabella nyolcadik helyén álló SMAFC-tól. A mieink 50 néző előtt a Kálmán, Henrik, Keresztes, Ács, Vajda ötössel egészen jól kezdtek, a feldobás után Kálmán szerezte a meccs első kosarát. A negyed első fele pápai fölénnyel telt el, majd a soproniak fokozatosan felvették a ritmust és gyors játékuknak köszönhetően nem hagyták meglépni a hazaiakat (10. perc: 30-26). A második negyedben sem változott a játék képe, Ács és Kálmán jóvoltából láthattunk látványos betöréseket és szép egyéni teljesítményeket, Henrik kinti dobásai többségében ugyan lepördültek a gyűrűről, így is a félidőben 53-40 állt az eredményjelzőn. A harmadik negyed nem alakult jól pápai szempontból, a sok eladott labda, pontatlan játék és a soproni sikeres triplák miatt -13-ról -6-ra zárkózott fel a Sopron, Vajda József időt is kért. A kissé hullámvölgybe kerülő pápaiaknál Keresztes - aki ezúttal sem maradt adós a látványos zsákolásokkal - jól szedte a pattanókat, így a magabiztos előnyt sikerült tartani (30. perc 75-66). A negyedik negyedben csak annyit adott ki magából a Pápa amennyit muszáj volt, másfél perccel a lefújás előtt így is mindössze hét pont volt a különbség, a hazai győzelem ennek ellenére nem fogott veszélyben, a Motax Concordia KC Pápa végig kezében tartva a meccset nem hagyott kétséget afelől, melyik a jobb csapat, annyi azonban bizonyos, hogy hétvégén az éllovas Bonyhád ellen ennél sokkal több kell.

Motax Concordia KC Pápa - Sopron KC - Sportiskola 92-88 (30-26, 23-14, 22-26, 17-22)

Dobók:
Pápa: Vajda, Keresztes 24, Kálmán 15, Henrik 14/6, Ács 19, cserék: Horváth A. 2, Simon 5/3, Jarosevits 13, Perger, Horváth K., Rédei

Sopron: Bus 19/3, Molnár 24, Rátvay 14/6, Ruják 13, Török 15/6, cserék: Nárai 3/3

Vajda Balázs: A győzelmet soha nem kell megmagyarázni, bár azt el kell ismerni, hogy kissé döcögött a játék. Az időjárás miatt három hétig nem játszottunk tétmeccset, nagyon rosszul jött ez nekünk, mutatja ezt a múlt heti és a mostani meccs is. A hosszú szünet megtörte a lendületünket, a játék minden elemét szinte újra össze kell most raknunk. Bár az eredmény alapján szorosnak tűnhet a meccs, azt azért el kell mondani, hogy legalább tíz pont volt végig az előnyünk, az utolsó másodpercekben a saját fegyelmezetlenségünk miatt ajándékoztunk nekik négy pontot.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!