Jótékonysági Erkel bál


2014-02-16 09:15:19  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Jótékonysági Erkel bál főképe
A Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola aulájában harmadik alkalommal rendezték meg az intézmény jótékonysági bálját. A hagyományokhoz híven idén is az igazgató köszöntötte elsőként a közel 160 bálozót, Heizer Zoltánné beszédében kiemelte, nagyon sokan segítettek ennek a nagyszabású rendezvénynek a megszervezésében, és bízik benne, hogy mindenki jól fogja érezni magát, ahogy azt az elmúlt két esztendőben is tette.
- A bál egyik kiemelt eseménye iskolánknak. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a komoly oktató-nevelő munkában, a fogadóórákon, a szülői értekezleteken, a nyílt napokon legyünk együtt, hanem ilyen kötetlen formában is. Biztos vagyok benne, hogy a tánc, a finom vacsora mellett barátságok szövődhetnek, a régi kapcsolatok elmélyülhetnek. Szeretnék köszönetet mondani a szülőknek, a támogatóknak, a kollégáknak és a fellépőknek is, hiszen ők mind hozzájárulnak az este jó hangulatához.
Az intézményvezető után Goda Zsolt is köszöntötte a megjelenteket, a szülői munkaközösség vezetője a harmadik Erkel bál fellépőit a mesebeli hármas számmal állította párhuzamba.
- A mesékben előfordulnak nyulak, szabó legények, a mai bálunkon a nyulakat a Black Bunny Rock ’n Roll Club tagjai képviselik, szabó legények is lesznek, hiszen Szabó Szilárd és Szabó József humoros jeleneteit is láthatják. A brémai muzsikusok helyett a talpalávalót Kovács Arnold szolgáltatja, de természetesen ne feledkezzünk meg a Musical Stúdió és Ekanem Bálint fellépéséről sem.
Ahogy a korábbi években, az idei Erkel bál bevételét is az iskola informatika eszközparkjának bővítésére fordítják. A műsorszámok és az ínycsiklandozó vacsora után is a jókedvé és a táncé volt a főszerep, a legszerencsésebbek a tombolán értékes nyereményekkel gazdagodhattak, de lehetett licitálni például a Lombard Pápa dedikált mezére is.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!