Fejben elfáradt a hajrára a Bakonyerdő Pápa


2014-02-15 18:21:39  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Fejben elfáradt a hajrára a Bakonyerdő Pápa főképe
A tabella negyedik helyén álló Tarján látta vendégül a Bakonyerdő Pápa az NB II-es kézilabda bajnokság idei első bajnokiján. A mieink január elején indult felkészülése jól sikerült, sérülések sem hátráltatták a házigazdákat, így minden adott volt ahhoz, hogy az október 12-én lejátszott 37-23-mal végződő odavágónál szorosabb eredmény alakulhasson ki. A szokásostól eltérően remekül kezdett a hazai csapat, az ötödik perc végén 5-2-t mutatott az eredményjelző. Sajnos a remek kezdést nem sikerült folytatni, ráadásul a kapuban a frissen igazolt Kiss Dániel térdsérülést szenvedett, helyét Pilter Levente vette át, akinek jó pár perc kellett mire el tudta kapni a fonalat. A mérkőzés ezen szakaszában öt perc alatt hat tarjáni gól esett, a kilenc perce tartó pápai gólcsöndet Reizinger törte meg (6-8). Ezt követően fej-fej mellett haladtak a csapatok, két gólnál nagyobb különbséget nem tudtak kialakítani a vendégek, a Bakonyerdő lerohanásból többször is eredményes volt, a 15-15-ös félidei állást Szakács büntetőből állította be. Szünet után majd’ négy perc kellett a Pápának az első góljához, a 40. percben 19-20-nál esély kínálkozott az egyenlítésre, ám kimaradt a ziccer, majd Kapcsándi Kristóf a kapufát találta telibe, az ellentámadásból Horváth pedig kettőre növelte az előnyt. 23-24-nél kettős emberelőnyben támadhatott a BEVSE, ezt azonban nem sikerült kihasználni, öt perccel a lefújás előtt Róth találatával még volt esélyük a mieinknek, sajnos részben a játékvezetők következetlensége miatt kissé elszabadultak az indulatok, melyből a Tarján jött ki jobban, így a hajrában lőtt négy góllal 30-25-re nyertek Csik Ákos tanítványai.

Bakonyerdő Pápa – Községi SE Tarján 25-30 (15-15)

Kapcsándi Zsolt: Amíg bírtuk fejben döntetlenszagú meccs volt, sajnos néhány kedvezőtlen játékvezetői ítélet elvitte a fejeket, és ez is közrejátszott abban, hogy nem tudtunk nyerni. Nem szeretnék a bírók mögé bújni, csak nehéz azt elviselni, hogy rendre a mi kárunkra tévednek. A vereség ellenére úgy érzem, ennek a játéknak van jövője, lerohanásból sok gólt lövünk, végre ki tudjuk passzolni a létszámfölényes helyzeteket, és ha még a szélsőket is többször helyzetbe tudjuk hozni, biztos vagyok benne, hogy jönni fognak az eredmények.

Pápai gólszerzők:
Szakács Dániel 10
Reizinger Szabolcs 9
Róth Gábor 3
Bors Patrik, Pethő Zoltán, Sarus Ferenc 1-1

A pontvadászat ismét hazai fordulóval folytatódik, február 22-én 16 órától Komárom együttese látogat a Városi Sportcsarnokba.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!