Elűzték a telet a Weöres iskolások


2014-02-14 17:42:39  | cikk: Babos Petra  | 


Elűzték a telet a Weöres iskolások főképe
„Ahogyan a kisze ég, úgy tűnjön el minden jég! Csorduljon a jégcsap könnye, életet adjon minden csöppje…” – kiabálták hangosan ma délután a Weöres Sándor Általános Iskola diákjai a már hagyományosnak számító télűző délutánon. Az intézményben negyedik éve hagyomány, hogy a diákönkormányzat szervezésében közösen elűzik a telet, vagyis kiszebábot égetnek az udvaron. Így történt ez ma délután is, amikor népes diáksereg űzte el a telet.
Horváthné Árvai Mária szervező érdeklődésünkre elmondta, a kiszebáb-égetés már hagyomány az intézményben, hiszen az iskola rendkívül fontosnak tartja, hogy a tanulók megismerkedjenek a néphagyományokkal.
- A kiszebábot a gyerekek technika-szakkörön készítették nagy lelkesedéssel, hiszen már mindenki nagyon várja a kikeletet, a jó időt. Reméljük, most hogy elégettük a bábot, hamarosan beköszönt a tavasz is.
A vidám délután során a gyermekek maskara mögé bújva szórakoznak, énekelnek, táncolnak és játszanak együtt – tette hozzá a szervező.
Tegyi Nóra a felsősök nevében elmondta, náluk az osztályfarsang úgy zajlik, hogy táncolnak, játszanak és beszélgetnek, s mindezt persze jelmezben. Ő hippinek öltözött.
Szabó Dávid tininidzsa-jelmezt öltött magára, mivel az a kedvenc figurája. A jelmezt otthon készítették, az álarcát papírból vágták ki. A kisfiú reméli, most már jönni fog a tavasz.
Az udvari ceremóniát követően jelmezt öltöttek a gyerekek, melyek közül a legnépszerűbb az orvos, a hercegnő és a katona volt.
A jó hangulatú parti során jelmezes felvonulás, sütizés, versenyek és egyéb izgalmas játékok vártak a diákokra.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!