Az internet veszélyeiről iskolásoknak


2014-02-11 22:29:44  | cikk: HuHa  | 


Az internet veszélyeiről iskolásoknak főképe
Előadássorozatot szervezett a Pápai Rendőrkapitányság a biztonságosabb internet világnapja alkalmából. A világnapot minden év második hónapja második hetének második napján tartják már évek óta, s a világ hatvan országában hívják fel ilyenkor az internetezés veszélyeire a figyelmet a szakemberek. Ehhez a programhoz kapcsolódott a helyi rendőrség is, mely öt iskolában tartott előadást a diákoknak arról, hogy rendőrségi szempontból milyen veszélyeket rejthet az internetezés.
-A Pápai Rendőrkapitányság már évek óta fontos feladatának tekinti, hogy a fiatal korosztály figyelmét felhívjuk a felelőtlen internethasználat veszélyeire, idén pedig a világnap kapcsán tesszük meg ezt – mondta el Császárné Elek Veronika kiemelt megelőzési főelőadó a Weöres Sándor Általános Iskola nyolcadik osztályos diákjainak tartott előadása előtt. A rendőrök sok pedagógustól kaptak már olyan jelzést, hogy tapasztalatuk szerint a fiatalok felelőtlenül közszemlére teszik levelezésüket a világhálón, és olyan felvételeket raknak fel, amiken nem csak ők láthatók, de a többi szereplőtől nem kérnek engedélyt rá.
-A büntetőeljárások nyomon követéséből is tudjuk, hogy szinte hetente történik olyan bűncselekmény, ami valamilyen módon kapcsolódik az internethez. Ezek a cselekmények már a fiatal korosztályt is érintik és nem csak sértetti, hanem elkövetői oldalról is, hiszen sokan nem is tudják, hogy a világháló használatával bűncselekményt is megvalósíthatnak – ismertette a veszély nagyságát.
Az előadáson szó volt az internetes vásárlás veszélyeiről – ebből van a legtöbb -, az illegális fotók, videók feltöltéséről, a különböző tartalmak jogsértő letöltéséről, az internetes zaklatásról, becsületsértésről és rágalmazásról is, de a középiskolákban tartott tájékoztatókon már a internetes álláskeresésről is beszélnek.
Az alezredes elmondta, az általános iskolás korosztály számára a fotók, videók felöltése és az interneten történő ismerkedés hordozza a legtöbb veszélyt, ezért is tartják fontosnak, hogy a világháló biztonságos használatára felhívják a figyelmet.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!