Problématérkép alapján készül a gazdaságfejlesztési koncepció


2014-02-11 06:34:39  | cikk: HuHa  | 


Két héttel a megalakulása után ismét ülésezett a Gazdaságfejlesztési Konzultációs Testület. A helyi gazdasági élet meghatározó szereplőiből, a munkaügyi központ szakembereiből, valamint az önkormányzatban képviselővel jelen lévő pártokat képviselő személyekből álló testület problématérképet készített, melyben a helyi gazdagági élet különböző szegmenseinek nehézségeit jelölték meg. Az ezekre adott válaszokkal olyan gazdasági koncepció készül, melynek célja a foglalkoztatottság növelésének, a munkabérek emelkedésének és a városi adóbevételek gyarapodásának elérése. Unger Tamás a testület koordinátora elmondta, a problématérképen öt fő területet különítettek el, melyekre helyi szinten kereshetik a megoldásokat. Így a kis- és középvállalkozások, a nagyfoglalkoztatók, a munkaerő-piac, a képzés és a pályázati lehetőségek témakörében vették sorra a felmerülő nehézségeket.
-A kis- és középvállalkozásoknál a pályázati tevékenység nehézségeit emelték ki a testület tagjai, vagyis azt, hogy ezek a vállalkozások nagyon korlátozottan tudnak pályázati forráshoz és hitelhez jutni, azonban ennek egyik oka, hogy sokszor hiányzik a megfelelő menedzsmenti szaktudás, amit megfelelő pályázati tanácsadás tudna segíteni. A nagyfoglalkoztatók a hozzájuk érkező munkavállalók hiányos munkakultúráját, és a motiválatlanságot jelölték meg problémaként, de a szakképzett munkaerő hiánya is egyre nagyobb nehézséget okoz a folyamatos fejlődésben lévő, főként autóipari beszállító cégek számára – sorolta az alpolgármester. Munkaerő-piaci szempontból továbbra is az a legnagyobb probléma, hogy az álláskeresők közel fele csupán 8 általános iskolai végzettséggel vagy még azzal sem rendelkezik, nekik pedig rendkívül nehéz állást találni. Ugyanebben a témakörben vetődött fel a „fekete munka” problémaköre is, a tanácskozáson résztvevők úgy tapasztalják, egyre növekszik az így dolgozók száma. A képzéssel kapcsolatban azt állapították meg a testület tagjai, sok esetben nem találkoznak a képzési kimenetek és a munkáltatói igények, az iskolarendszerű képzés pedig nem tudja rugalmasan lekövetni a helyi gazdaság igényeit. Hiányszakmákat is megfogalmaztak a vállalkozások, így például a szerszámkészítő szakmát, de több olyan szakterület is van, amely a gyakorlati helyek megszűnése miatt kiesett a pápai képzési rendszerből.
-A felsőfokú képzés vonatkozásában sem sokkal jobb a helyzet a nagyfoglalkoztatók szerint, hiszen arról számoltak be, hogy a hozzájuk érkező mérnökök hiányos minőségügyi, idegennyelvi és pénzügyi ismeretekkel rendelkeznek, így a magas követelményrendszernek sok esetben nem tudnak megfelelni – fogalmazta meg a tanácskozáson elhangzottakat. Hozzátette, a pályázati lehetőségek témakörében a nehézkes pályázati rendszer mellett probléma az is, hogy a kis- és középvállalkozások sok esetben nem a fejlődésükhöz kívánnak így forrást szerezni, hanem bér és egyéb költségeik fedezésére.
Unger Tamás a tanácskozást úgy értékelte, a testület tagjai aktívan, egymás véleményét meghallgatva, tartalmas vitákat folytatva vettek részt az ülésen, és felmerült, hogy olyan további szervezeteket vonjanak be a munkába, amelyek ugyancsak segítségére tudnak lenni a gazdaságfejlesztési koncepció megalkotásának.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!