Jól teljesített tavaly a helyi turizmus


2010-02-09 13:46:45  | cikk:  | 


Bár néhányan máig adósak az adatszolgáltatással és a beszedett idegenforgalmi adó befizetésével, azok utólagos beérkezése sem fogja már lényegesen átírni a tavalyi adatokat. Az elmúlt évben 48097 vendégéjszakát jelentettek a pápai szállásadók (2008-ban 45210 darabot), ami a megelőző évhez képest 6,3 százalékos emelkedést jelent. 2009-ben tíz hónapon keresztül folyamatosan magasabb volt a városunkban eltöltött éjszakák száma, csupán az utolsó két hónapban érkeztek az előző évhez képest kevesebben. Ugyanakkor a szálláshelyeken mért vendégéjszakákon belül a 2008-as 28932-höz képest tavaly 35737 vendégéjszaka után kellett az adót megfizetni (ez 23,5 százalékos növekedést jelent), azaz az önkormányzat bevételei nőttek, miközben a jogszabály alapján igénybe vehető mentességek köre nem változott.
Változást jelent azonban az, hogy 2010-től kezdve a helyben beszedett idegenforgalmi adó 1 forintját a központi költségvetés már nem 2 forinttal, csupán 1-gyel egészíti ki. Ez azt jelenti, hogy a 2009. évi 37 millió forintot meghaladó helyi (központi költségvetési kiegészítéssel számított) összbevétel idén csökkenni fog.
A szálláshelyek közül kiemelkedő teljesítmény nyújtott a Várkert Kemping: a pápai vendégéjszakák közel 60 százalékát ott töltötték el a vendégek. Azt is mutatja ez az adat, hogy a színvonalas szolgáltatásra még a gazdasági válság idején is mutatkozott kereslet.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!