Ülésezett a képviselő-testület - Elfogadták a 2014. évi költségvetést


2014-02-05 20:40:32  | cikk: mo  | 


Ülésezett a képviselő-testület - Elfogadták a 2014. évi költségvetést főképe
Rendeleteket módosítottak, beszámolót hallgattak meg és zárt ülésen döntöttek az idei kitüntetettekről a képviselők a ma délelőtti ülésen. Az első napirendi pontban Pápa Város Képviselő-testülete 14 igen szavazat mellett megválasztotta az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság tagjait és póttagjait. A tagok – dr. Böröczky Miklós, dr. Raffai Erzsébet, dr. Somogyi Natália – és a póttagok – dr. Sabján Dénesné és dr. Varga István – a testületi ülés keretében tették le esküjüket.
Az ülést követő sajtótájékoztatón dr. Áldozó Tamás polgármester elmondta, a bizottsági tagok olyan szakemberek, akik már korábban jártasságot szereztek a választási eljárásban, megállták a helyüket és általános elismerés övezte munkájukat a korábbi választások alkalmával is.

A testület mai ülésén hosszas vita előzte meg a 2014. évi költségvetési rendelettervezet elfogadását. Számos kérdés és hozzászólás hangzott el a tervezettel kapcsolatban. Pingiczer Sándor MSZP-s képviselő a gazdaságfejlesztés részleteiről, a stadionfejlesztésről, valamint a panelpályázatok folytatásáról érdeklődött. Süle Zsolt jobbikos önkormányzati képviselő nem tartja elfogadhatónak a költségvetési rendelettervezetet, mivel – megítélése szerint – a benne foglaltaknál jóval több fejlesztésre lenne szükség, például az úthálózat tekintetében, de kitért a közbiztonság nem megfelelő helyzetére is. Szirbek Rita MSZP-s képviselő – egyebek mellett – az utak, járdák, járdaszigetek és a játszóterek rossz állapotára, valamint a közvilágítás fejlesztésére hívta fel a figyelmet. Grőber Attila MSZP-s képviselő aggályainak adott hangot az ez évi költségvetés tarthatósága miatt, majd a gazdaságfejlesztési stratégia irányvonalait meghatározó intézkedésekre tett javaslatot.
A költségvetés több mint egyórás vitáját követően a testület 10 igen, 1 tartózkodás és 3 nem szavazat mellett elfogadta a 2014. évi költségvetésről szóló rendelettervezetet.
A polgármester a testületi ülést követő sajtótájékoztatón kiemelte, a költségvetés összeállításakor még számos olyan forrással nem számoltak, amelyek azóta megteremtődtek.
- Pályázatunkat 400 millió forinttal támogatta a kormány, 500 millió forinttal segítette az önkormányzati feladatellátást, nyertünk több mint 60 millió forintot önrészpályázaton és decemberben jelentettük be azt is, hogy 2014-től megszűnt a város adósságállománya – szögezte le Áldozó Tamás, majd hozzátette, a költségvetés kapcsán hitelfelvétellel nem kell számolni. A város folyószámla hitelkeretre fog szerződni, ennek célja, hogy az átmeneti likviditási periódusokat, amikor a bevételek és a kiadások nem egyszerre teljesülnek, finanszírozza. Ennek kihasználtsága a korábbi években sem volt 20-30 millió forintnál magasabb – adott tájékoztatást a polgármester.
- 2014-ben az intézményeink működését stabilan tudjuk finanszírozni. Van olyan intézmény, ahol többletfeladatot is megfogalmaztunk, ilyen például a Városgondnokság. Azt fogalmaztuk meg, hogy a közfoglalkoztatottak számára nagyobb keretet biztosítson 2014-ben – tette hozzá a városvezető.
A polgármester beszélt arról is, az ez évi költségvetésben több fejlesztést fogalmaztak meg, mint a korábbi években, mely az adósságkonszolidációnak és az évi támogatásoknak köszönhető.
- Első dolgunk, hogy a korábbi pályázatok végrehajtására fedezetet biztosítsunk: így az Esterházy-kastély beruházásához kapcsolódó önrészt, illetve eleget tegyünk az időközben győztesnek hirdetett panelpályázatoknál az önkormányzati kötelezettségvállalásnak. Ezenkívül is vannak folyamatban lévő pályázatok: a hajléktalanszálló bővítése, idén valósul meg a Szent István úti csapadékvíz-elvezető rendszer kiépítése, de megkezdődik a stadionrekonstrukció, amely egyébként 100 százalékban a kormány által finanszírozott beruházás és megvalósul a kórház 1,5 milliárd forintos fejlesztése is, amely szintén nem a város büdzséjét terheli – húzta alá Áldozó Tamás, majd szólt a kisebb fejlesztésekről: útfelújításokról, járdaépítésekről, játszóterek karbantartásáról. Megjegyezte, az előterjesztés tartalmazza a borsosgyőri orvosi rendelő kialakítását is. A polgármester hozzáfűzte, a költségvetés összeállításánál számoltak azzal, hogy az induló európai uniós költségvetési ciklusban több forrásra is pályázhatnak, és vélhetően az önrésszel szemben támasztott igény is alacsonyabb lesz. Sok egyéb beruházás időszerű lenne még a városban, de a következő uniós ciklus pályázati lehetőségeinek ismerete nélkül nem érdemes dönteni a megkezdésükről. Azt azonban leszögezte, a Fő tér rekonstrukcióját követően nagyobb hangsúlyt kapnak a külvárosi területek és a csatolt településrészek.
A sajtótájékoztatón elhangzott, a költségvetésben a helyi gazdaságfejlesztési stratégia végrehajtására 400 millió forintot kötöttek le. Ennek kidolgozásán fáradozik a Gazdaságfejlesztési Konzultációs Testület.
A bevételek tekintetében a polgármester elmondta, növeli a mozgásteret az uniós projektek 2014. évi finanszírozására benyújtott közel 200 millió forintos önrészpályázat, illetve számolva az elmúlt három év helyi gazdaságának 10 százalékos növekedési ütemével, az iparűzési adóbevétel ebben az évben is felül fog teljesülni – jelentette ki a városvezető.

A városi képviselő-testület egyhangúlag elfogadta a köztemetők használatának és a temetkezés rendjéről szóló rendelettervezetet. A rendelet módosítására a jogszabályi környezet megváltozása miatt volt szükség, tartalma azonban nem változott. Az ülésen kiderült, a rendelettervezet díjemelést nem tartalmaz.

A testületi ülésen a képviselők 14 igen szavazattal elfogadták a Kékfestő Múzeum tevékenységéről szóló beszámolót. Az ülésen részt vett Eckert Károlyné és dr. Pataki Pál, a Textilmúzeum Alapítvány kuratóriumi tagjai. Az alapítvány tevékenységének megszüntetésével a tagok köszönetüket fejezték a sokéves közös munkáért, majd úgy döntöttek, hogy az alapítvány számláján felhalmozott 8 millió forintot 50-50 százalékban a korábban általuk fenntartott két múzeum javára ajánlják fel, ezek egyike a pápai Kékfestő Múzeum. Az ülésen dr. Áldozó Tamás oklevélben részesítette a kuratórium tagjait, valamint millenniumi ezüstérmet adományozott Eckert Károlyné és Pataki Pál részére, illetve örökös múzeumi belépővel köszönte meg munkájukat.

A vegyes ügyek keretében a Grőber Attila szocialista képviselő által benyújtott interpellációra adott válaszról döntött a testület. A Fő téri jégpálya kapcsán megfogalmazott interpellációra adott választ a képviselő-testület 14 igen szavazat mellett elfogadta. Az ülést követő sajtótájékoztatón Áldozó Tamás arról tájékoztatott, a jégpálya 18 napot működött január hónapban. Ez idő alatt 2327 belépőjegyet értékesítettek 896 db korcsolyabérlés és 23 db élezés mellett. Mindez bruttó 2.109.350 forint bevételt jelentett. A kiadások tekintetében a polgármester elmondta, az áramköltségek kivételével mintegy 900 ezer forintba került a jégpálya működtetése. A büfé összesen 344.620 forint bevételt produkált – hangzott el a sajtótájékoztatón.

A képviselők zárt ülésen döntöttek az idei év városi kitüntetettjeiről. Pápa Városért Érdemérem kitüntetésben részesül dr. Szabó Lajos főorvos, valamint a Pápai Asztalos Kft. munkavállalói közössége. Pápa Város Díszoklevele kitüntetést adományozott a testület Berkes Béláné nyugalmazott bölcsődevezetőnek, Gerencsér Róbertnek, aki a szervátültetettek világjátékán ért el kiemelkedő sikereket, a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesületének és Szücs Lajosnak, a Lombard Pápa Termál Fc kapusának. A kitüntetettek az elismerést március 15-én vehetik át.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!