Sok érdeklődőt vonzott az erkeles alsós nyílt nap


2014-02-05 19:16:46  | cikk: Babos Petra  | 


Sok érdeklődőt vonzott az erkeles alsós nyílt nap főképe
Az Erkel Ferenc Énel-Zenei Általános Iskolában már több éve hagyomány, hogy februárban nyílt napot tartanak az alsós, illetve felsős osztályokban. Ilyenkor egy-egy tanórán keresztül a szülők, nagyszülők bepillantást nyerhetnek az intézményben folyó oktató-nevelő munkába. Tegnap délelőtt tartották a felsős nyílt napot, ma pedig az alsósok szüleit várták a délelőtti órákban.
Heizer Zoltánné igazgató arról számolt be hírportálunknak, hogy mind a két napon rengeteg érdeklődő jött el az iskolába és tekintette meg csemetéjét a tanórán.
- A program célja, hogy azok a szülők, akik érdeklődnek az iskolában folyó munka iránt bepillantást nyerjenek mindennapjainkba. Örömünkre szolgál, hogy nagyon sokan éltek ezzel a lehetőséggel a két napban, a tantermek zsúfolásig teltek. Az alsós osztályokban rendkívül népszerű volt a program. A felsős órákra kevesebb szülő ült be, hisz a kamaszok kevésbé igénylik a jelenlétüket.
Az igazgatónő elmondta még, az iskola oktató-nevelő munkája akkor sikeres, ha szülő, gyermek és pedagógus együtt tud tevékenykedni. Ha a szülő látja, hogy milyen módszerekkel dolgoznak, még inkább együtt tudnak dolgozni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!