Hazai siker az U-9-es utánpótlás tornán


2014-02-01 17:59:50  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Hazai siker az U-9-es utánpótlás tornán főképe
A Pápai Egyesített Labdarúgó Club az U-9-es korosztály számára teremlabdarúgó tornát rendezett a Városi Sportcsarnokban. A 2005-ös születésű piciket két csoportba sorsolták, a házigazda PELC és Győrszentiván két-két csapattal indult, rajtuk kívül Veszprém, Hévíz, Celldömölk és a Haladás küzdött meg a legjobb csoporthelyezésekért. Kiegyenlített ’A’ és ’B’ csoportot sorsoltak a szervezők, mutatja ezt az is, hogy több alkalommal is pontosztozkodással ért véget a 15 perces mérkőzés. Az ’A’ csoportban a Pápa I. gárdája két döntetlennel és egy győzelemmel jobb gólkülönbségének köszönhetően a döntőbe kvalifikálta magát, míg a ’B’ csoportban Győrszentiván második csapata hét ponttal végzett a rangsor élén. A helyosztókon a hetedik és az ötödik hely is büntetőrúgásokkal dőlt el Celldömölk és Győrszentiván I. javára, a bronzmeccsen Hévíz a két góllal múlta felül Haladás alakulatát. A döntő remek hangulatot és jó hazai játékot hozott, a pápai tehetségek magabiztos, háromgólos győzelmet arattak, így Radó Tamás csapatának sikerült a pápai téli teremtornák során először itthon tartani a bajnoknak járó kupát.
- Úgy gondolom egy nagyon színvonalas tornán játszhattunk, jó együttesek ellen. Kis szerencsével a második csapatunk elcsíphette volna az ötödik helyet, de a büntetőrúgások már csak ilyenek. Első csapatunk tornagyőzelmet ünnepelhetett, azt hiszem ehhez nincs mit hozzáfűzni, nagyon büszke vagyok a srácokra, gratulálok mindenkinek.
A PELC-es fiatalok több különdíjat is bezsebeltek, a gólkirály szétlövést követően Schermann Maximilán lett, a legjobb hazai játékosnak Papp Ádámot látták, valamint Kun-Szabó Attila ezen a tornán vehette át december hónap legjobb játékosának járó különdíját.
A legjobb játékos megtisztelő címét Hanz Dominiknak (Haladás) ítélték oda, a torna legjobb kapusa Mörkl Máté (Hévíz) lett.

Eredmények:

A csoport
Pápa I – Győrszentiván I. 1-1
Veszprém – Hévíz 1-1
Pápa I – Hévíz 1-1
Veszprém – Győrszentiván I. 0-1
Pápa I – Veszprém 3-0
Győrszentiván I. – Hévíz 0-1

A csoport végeredménye:
1. Pápa I. 5 pont (+3)
2. Hévíz 5 pont (+1)
3. Győrszentiván I. 4 pont
4. Veszprém 1 pont

B csoport
Pápa II – Győrszentiván II. 0-0
Celldömölk – Haladás 0-6
Pápa II – Celldömölk 2-2
Győrszentiván II. – Haladás 2-1
Pápa II – Haladás 0-1
Győrszentiván II. – Celldömölk 2-0

A csoport végeredménye:
1. Győrszentiván II. 7 pont
2. Haladás 6 pont
3. Pápa II. 2 pont
4. Celldömölk 1 pont

7. helyért: Veszprém – Celldömölk 1-1 (b.: 1-2)

5. helyért: Győrszentiván I. – Pápa II. 0-0 (b.: 2-1)

3. helyért: Hévíz – Haladás 2-0

Döntő: Pápa I. - Győrszentiván II. 3-0

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!