180 mezős diákra került fel a középiskolai évek végét jelző szalag


2014-01-31 23:15:11  | cikk: Babos Petra  | 


180 mezős diákra került fel a középiskolai évek végét jelző szalag főképe
Szinte zsúfolásig telt ma estére a Városi Sportcsarnok a Pápai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola hagyományos szalagavató ünnepségén A diákok által összeállított műsorban a bécsi- angol keringő mellett ének, jelenet és vers is szerepelt.
A szalagavatón Békefi Imre igazgató mondott ünnepi beszédet. Az igazgató szerint ez az ünnepély egy mérföldkő.
- A céljaitok elérése érdekében eddig sok mindent megtettetek: tanultatok, feleltetek, dolgozatot írtatok, a gyakorlaton felnőttek mellett dolgoztatok felelősséggel. Büszkék lehettek magatokra, hogy vettétek az akadályokat, és itt álltok a szalagavató ünnepségen. A végzősök szalagja összeköt és szétválaszt. Figyelmeztet és leválaszt. Engedjétek meg, hogy ezt néhány gondolatban kifejtsem. A fehér szalag összeköt és szétválaszt. Idén a Pápai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskolában 180 végzős diáknak, az osztályfőnököknek és az iskola vezetőinek tűzünk szalagot. Összeköt benneteket a közös iskola látható jele. Viseljétek büszkén, mivel mi is büszkén tekintünk itt rátok, hogy a végzős évfolyamig eljutottatok. A szalag szétválaszt, megkülönböztet. A többi középiskolának más színű a szalagja. Egy iskola nem jobb, vagy rosszabb a másiknál. Egyszerűen csak más. Más az értékrendje, más a célja. Iskolánknak határozott karaktere, követelménye és hagyományai vannak. A szalag figyelmeztet és leválaszt. A szalag feltűzése számotokra az a mérföldkő, amikor eljött az utolsó pillanat annak az eldöntésére, hogy a hátralévő időszakot hogyan kívánjátok eltölteni. A szalag, a szalagavató leválaszt mindenkit a saját felelősségteljes döntése alapján. Vagy sikerrel zárja majd az évet valaki, vagy sikertelenül, és ez csak rajtatok múlik - mondta az igazgató.
Végül egy idézettel zárta gondolatait: „Titokzatos dolog az idő. Hatalma van. És ha játszunk vele, veszélyes is. (…) Jól tudod mi a szabály, nem láthat meg senki. És térjetek vissza az utolsó harangszó előtt. De ha sikerrel jártok, két ártatlan életet is megmenthettek.” Dumbledore igazgató ezzel indítja útra Harry Pottert az egyik kalandjára. Még lehet csodát csinálni az előttetek álló időben. A vizsgákra, az élet kihívásaira azonban készen kell állni. S mivel jár a siker? Még akár két ártatlan életet is meg lehet menteni…”
Az ünnepély fénypontja a szalagok átvétele volt, melyet az osztályfőnökök tűztek fel a végzős mezősöknek.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!