Rímfaragó vendégeskedett a Kiliáni beszélgetéseken


2014-01-30 01:11:31  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Rímfaragó vendégeskedett a Kiliáni beszélgetéseken főképe
Puskásné Tófeji Valéria amatőr költő, író volt a vendége a Kiliáni beszélgetések januári alkalmának szerdán este. A nyugalmazott tanítónő többek között családi gyökereiről, pedagógusi pályájáról, illetve természetesen írói, költői tevékenységéről is mesélt a szép számban egybegyűlteknek a Szent József-kápolna és közösségi házban.
Mint mondta, harminc éve lakik az egykor Kilián György nevét viselő lakótelepen, és nagyon örül ennek a rendezvénysorozatnak, amely képes lehet közelebb hozni egymáshoz az itteni embereket. Saját bevallása szerint nem ismeri az unatkozást, amit az a tény is alátámaszt, hogy rendszeresen aktív szerepet vállal a különféle közéleti, kulturális eseményeken. – Ha nem teremthetek valamit a semmiből, akkor nem érzem jól magam. Hiszen a vers- és a novellaírás is a semmiből való teremtés – vélekedik Puskásné Tófeji Valéria.
Megtudtuk tőle, kezdetben csasztuskákat (tréfás hangvételű rövid lírai dal, egyszerű dallamra énekelt alkalmi vers – a szerk.) írt a környezete számára, aztán idővel észrevette, hogy ezek a verssorok megállnak a saját lábukon is, így már elhagyhatta mellőlük a mankóként funkcionáló dallamot. Azóta 16 irodalmi kötete jelent meg.
Novellát nagyon szeret írni, megfogalmazása szerint ekkor csak úgy ömlenek belőle a sorok, ugyanis a saját maga által megélt történeteket meséli el kicsit kiszínezve. – A verseken sokkal többet kell dolgozni. Leírom a fontosabb dolgokat, kifejezéseket, hogy mit szeretnék viszontlátni a versben, amin aztán napokat dolgozok. Ha nem vagyok megelégedve az irománnyal, akkor megnézem, mivel tudnám még szebbé, még olvasmányosabbá tenni, és egyúttal közelebb hozni az emberek lelkéhez – magyarázta a költőnő.
Elmondta azt is, nagyon sok javítást alkalmaz az írásain. – Amit ma szépnek, jónak gondolok, az holnap már nem biztos, hogy az. Előfordul, hogy amikor újraolvasom a sorokat, rácsodálkozom, hogyan írhattam ilyet, hiszen ez nem is szép. Ekkor keresek sokkal szebb kifejezéseket. Ha nem találok, akkor későbbre hagyom a problémás részt és máshol javítok. Sokszor visszatérek a szövegre. Tulajdonképpen egy vers talán sohasem lesz igazán készen. Érni kell neki – vallja Puskásné Tófeji Valéria, aki elárult magáról egy érdekességet is, miszerint teliholdkor könnyebben jönnek számára a gondolatok.
Puskásné Tófeji Valéria következő, tizenhetedik kötete a költészet napján jelenik meg Két szólamra címmel – a kiadványt a Pro Culrura-díjas költőnő egykori tanítványával, Csukárdi Tiborral közösen tölti majd meg versekkel.
A Kiliáni beszélgetéseken részt vett dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő, a Veszprém Megyei Kormányhivatal vezetője is.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!