Pápai sikerek az Erima bajnokságban


2014-01-23 12:57:16  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Babos Petra  | 


Pápai sikerek az Erima bajnokságban főképe
Az országos Erima kézilabda bajnokságban évek óta sikerrel szerepelnek a Kilián DSE csapatai. A 2013/2014-es bajnoki kiírásba négy csapat nevezett, közülük két együttes már a bajnoki tabella élére is állt. A korosztályos csapatokról ifj. Koncz Sándort kérdeztük.
- Az U-9-es Győr környéki pontvadászatba a nevezésünk már megtörtént, fiú és lány csapatainknak még nem kezdődött el a bajnokság, a foglalkozások mellett igyekszünk edzőmeccseket lekötni, legutóbb például a kiemelt bajnokságban szereplő Veszprém két csapattal látogatott el hozzánk, akikkel több felkészülési mérkőzést is játszottunk. Az U-12-es fiúk egy fordulón vannak túl, Celldömölkön Várpalotát, Ajkát és a házigazdákat legyőzve 100 százalékos teljesítménnyel a csoport élére álltak. U-14-es lányaink Lentiben, Szentgotthárdon és Tapolcán három-három találkozót játszottak, mérlegük hét győzelem, egy döntetlen, egy vereség, mellyel szintén a dobogó legfelső fokát foglalják el.
Ifj. Koncz Sándor hozzátette, a fiatal kézisek heti két alkalommal két-két órát edzenek, az elmúlt héten pedig a gyerekek kérésére a szülőkkel közösen ellátogattak a jégpályára, ahol 20-nál is többen rótták a köröket, természetesen a kézilabdát sem felejtették a teremben.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!