Új darabbal rukkol elő az S.K. Társulat


2014-01-21 12:03:39  | cikk: mo  | 


Új darabbal rukkol elő az S.K. Társulat főképe
A 2012-ben debütált, s azóta két vígjátékkal méltán ismertté vált felnőtt társulat most a reneszánsz irodalomból csemegézik. A komédia, mint műfaj megmaradt, ezúttal azonban Shakespeare ötfelvonásos vígjátékához nyúltak a színészek, a Szentivánéji álomhoz. A Pletyka és a Black Comedy után erős a váltás, de a társulat lelkesen, időt, energiát nem sajnálva próbál az áprilisi bemutatóra.

Az S.K. Társulat színjátszói heti rendszerességgel találkoznak a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színpadán, s ezúttal rendező segíti munkájukat. Komáromi Sándor elmondta, ötletadó, különös egybeesésnek tekintette, hogy a felnőtt társulat indulása és a Teleszterion Színházi Műhely Pápára költözése egyazon időben történt. Bár a két társulat más-más formanyelvvel dolgozik, mégis nagyon izgalmas feladatnak ígérkezett a két csoport munkáját összehangolni, igazgatni – fogalmazott a Teleszterion Színházi Műhely vezetője, majd hozzátette, érdekes kihívást jelent számára felnőtteket rendezni, hiszen ezzel a korosztállyal eddig csak kétszer nyílt alkalma foglalkozni.
Komáromi Sándor elárulta azt is, a Szentivánéji álom ötlete egy közös beszélgetésből ered. A rendező felvázolt néhány lehetőséget, olyan műveket, amelyek színpadra állítása - véleménye szerint - továbblendítenék a társulatot a színészmesterségben és a mozgástechnikák terén. Így a lehetőségek közül a csoport tagjai választották Shakespeare komédiáját.

A próbákat szeptember elején kezdte meg a társulat, a darabbal decemberben kezdtek foglalkozni. Nagy Imre, a társulat színésze és a korábban bemutatott két darab rendezője érdeklődésünkre elmondta, a most készülő színpadi mű nem könnyű falat számukra. Alkalmazkodniuk kell Komáromi Sándor munkamódszeréhez, amely sokszor rengeteg energiát és állóképességet követel a társulat tagjaitól. Nagy Imre hozzáfűzte azt is, mindemellett rendkívül áttekinthető és világos a próbafolyamat.
- Részenként elemezzük az egyes jeleneteket, vannak páros próbák, de vannak egyéni foglalkozások is, s így áll össze egyetlen, kerek egésszé. Most már mi is látjuk, valójában mi a rendezői koncepció, kezd előttünk is kibontakozni a dolog – tette hozzá a színész.

A darabban ezúttal két diákszínjátszó is szerepel. Móczár Bence Puck szerepében, míg Koncz Lilla a Tündérkirálynő egyik alattvalóját játssza.
- Izgalmas számomra az előadásalkotás ezen formája, hiszen mi korábban tréningekből szoktunk dolgozni Komáromi Sándorral. Annak ellenére, hogy a társulat tagjai nem a mi korosztályunk, nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Mindenki egy-egy külön jellem, igazán jó csapat alakult ki, én nagyon élvezem – osztotta meg véleményét Koncz Lilla.

A társulat tehát gőzerővel készül az új bemutatóra. Minden héten, több alkalommal próbálnak, hogy áprilisban egy újabb szórakoztató esttel ajándékozhassák meg a nagyérdeműt.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!