Kulcsár Kornél lehet a Lombard első igazolása


2014-01-20 17:29:28  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: nyugat.hu  | 


Kulcsár Kornél lehet a Lombard első igazolása főképe
A múlt héten több honlap tényként közölte, hogy az NB II-es Kisvárda vagy a Vasas csapatában folytatja pályafutását a Haladás játékosa, Kulcsár Kornél, akit a szombathelyiek visszarendeltek az anyagi gondokkal küszködő Zalaegerszegtől – értesült a rangado.hu. A másodosztályú érdeklődők közül a szabolcsiak látszottak befutónak, de a honlap úgy értesült, hogy a 23 éves játékosnak élvonalbeli lehetősége is akadt. Információikat a játékos ügyeit intéző iroda nevében Illés Zoltán menedzser megerősítette. Elmondta, hogy Kulcsár Kornél a Haladás engedélyével keddtől már a Lombard Pápa csapatánál edz. Közel a megegyezés, de arról egyelőre nem döntöttek a szombathelyiek, hogy ismét kölcsönadják a fiatal játékost, vagy végleg Pápára kerül-e.
Az 1991-es születésű 180 centiméter magas, 76 kilogramm súlyú Kulcsár posztját tekintve középpályás, az NB II-ben 11 mérkőzésen jutott szóhoz, melyeken három gólt szerzett.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!