Megérdemelt vendégsiker a serdülő kézilabda bajnokságban


2014-01-17 15:20:21  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Megérdemelt vendégsiker a serdülő kézilabda bajnokságban főképe
Az országos serdülő bajnokság 17. fordulójában a 10. helyen álló Bakonyerdő Pápa csapata a tabella 8. pozícióját elfoglaló Tatát látta vendégül. Kapcsándi Zsolt tanítványai idén két idegenbeli meccset már lejátszottak, sajnos az Alba Regia és a Balatonfüred is otthon tudta tartani a bajnoki pontokat. Tanulmányi elfoglaltság miatt a hazaiak első számú kapusa, Pilter Levente nem állhatott az edző rendelkezésére, és hiába nyújtanak rapszodikus teljesítményt, szerettek volna meglepetést okozni a mieink, igaz a 32-14-es odavágó végeredménye a vendégek győzelmét sejtette. Hazai szempontból nehezen is kezdődött a meccs, néhány perc után Kapcsándi Zsolt edzőnek időt kellett kérnie, hiszen nem a megbeszélteknek megfelelően játszottak a fiúk. A rövid fejmosás hatott, bár az erősebb játékerőt képviselő vendégek irányítottak, hét góllal vezettek a szünetben. A folytatásban is szépen tartotta magát a Bakonyerdő, egy kicsivel nagyobb koncentrációval szorosabb is lehetett volna a meccs – a pápaiak négyből négy hetest hagytak ki – a tataiak végül 17 góllal nyertek.

Bakonyerdő Pápa – Tatai AC 20-37 (9-16)

Kapcsándi Zsolt: Nem volt rossz meccs, helyenként szépen játszottunk, beálló pozícióból és szélről is egész ügyesen mozogtak a fiatalok. Sajnos az ellenfél jól cselező három középső játékosával nem tudtunk mit kezdeni, a büntetők is rendre kimaradtak, mindent összevetve megérdemelt vendégsiker született.

Pápai gólszerzők:
Varga Bálint 7
Török Bálint 4
Korn Bence 3
Sipőcz Milán, Palágyi Ákos 2-2
Horváth Martin 1
Dernóczi Balázs 1

A bajnokság Szentgotthárdon folytatódik.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!