Revansot vett a Motax Concordia Pápa KC


2014-01-15 21:36:19  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Revansot vett a Motax Concordia Pápa KC főképe
Szokatlan időpontban, szerda este 18:30-tól játszotta idei első hazai bajnoki mérkőzését a Motax Concordia Pápa KC. Kosarasaink az előrehozott bajnoki mérkőzésen Baja együttesét látták vendégül. Csapatunk előtt visszavágási lehetőség kínálkozott, október 5-én ugyanis Baján 84-80-as vereséget szenvedtek. A vendéglátók a harmadik, ellenfelük a hatodik helyről várták a feldobást. Kiválóan kezdtek a Henrik, Kálmán, Keresztes, Horváth, Vajda ötössel felálló fehér mezesek, igaz a bajaiak hozták el a labdát, ám Délity sikertelen hármasa után Keresztes közeli duplájával és Henrik triplájával 5-0 volt az állás. A vendégeknek a folytatásban sem termett sok babér, lendületesen, de ami ennél is fontosabb, eredményesen játszottak Kálmánék, kintről Henrik szórta a hármasokat, a vendégek képtelenek voltak a gyűrűbe találni, így nem csoda, hogy 27-11 állt az eredményjelzőn az első negyedben. A második felvonás is jól indult, Henrik harmadik tripláját is minden gond nélkül bedobta, majd Ács percei következtek, a rutinos pápai játékos hét pontot termelt zsinórban (37-12). Tehetetlenül figyelték az eseményeket a vendégek, büntetőkből igyekeztek faragni a tetemes hátrányból, ám Kálmán ismét vezér volt, Keresztest a palánk alatt nem tudták tartani, nem csoda, hogy a negyed derekán 27 pont is volt a különbség (45-18). A biztos előny tudatában kissé elkényelmesedtek a pápaiak, a bajaiak agresszív védekezése és a játékvezetők következetlensége mind hozzájárult ahhoz, hogy a nagyszünetre 17 pontra „olvadt” az előny (54-37). Szünet után Kálmán triplával igyekezett lehűteni a vendégek lelkesedését, Hosszú azonban megint eredményes volt kintről (58-48). Felváltva estek a kosarak, amikor belátható közelségbe kerülhetett volna a Baja, jött megint Henrik és Kálmán triplája (74-62). A negyedik negyedre elfáradt a Baja, talán lélekben is feladták, Keresztes zsinórban dobott nyolc pontjával végleg eldőlt a meccs, az i-re a pontot Henrik ötödik hármasával tette fel, kialakítva a 101-82-es végeredményt.

Motax Concordia Pápa KC – Bajai Bácska FKE 101 – 82 (27-11, 27-26, 20-25, 27-20)

Vajda Balázs: Az első negyedben magabiztos, szép kosárlabdát játszottunk, a védekezésünk remekül működött. A magabiztos előny tudatában elbíztuk magunkat és emiatt a második félidőben az ellenfél meghatározó játékosai üresen maradtak, és vannak ők olyan jók, hogy ezt ki tudják használni. Amikor azonban kellett Kálmán László vezérletével tudtuk azt nyújtani ami a győzelemhez segített bennünket.

Hazai dobók: Kálmán 31/12, Keresztes 22, Henrik 20/15, Ács 13, Vajda 1, Horváth 12/6, Jarosevits 2

A folytatásban sem számíthat könnyű meccsekre a Pápa, hiszen január 24-én az éllovas Bonyhádhoz látogatnak, majd február 2-án 18:30-tól az aktuális tabella második helyén álló Törökbálintot fogadják.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!