A vártnál is nagyobb siker a Fő téri jégpálya


2014-01-13 21:49:23  | cikk: HuHa  | 


A vártnál is nagyobb siker a Fő téri jégpálya főképe
A múlt szombati nyitás óta több mint 1100 vendége volt már a Fő téri jégpályának. Mint ismeretes, a január 4-ei első lehetőség után három napon át az időjárás nem engedte meg a pálya kinyitását, azóta azonban minden nap meg tudták nyitni a létesítményt a vendégek előtt. Az eddigi tapasztalatok szerint egyre többen érkeznek rutinos korcsolyázók és kezdők is, nagy igény van a korcsolyakölcsönzőre, és a kiszolgálóhelyiségeknek berendezett faházakat is rendszeresen birtokba veszik a korisok. Így a melegedő helyiség - mely az átöltözésre és a pihenésre szolgál - folyamatosan használatban van, a két másik faházban kialakított öltözőt is sokan igénybe veszik, nem beszélve a büféről, ahol nagy forgalmat bonyolít az üzemeltető a forró teából, forró csokiból és forralt borból. A vendégek visszajelzése szerint pedig kiemelt komfortérzetet biztosít, hogy a korcsolya levetése nélkül is el tudnak jutni a pálya mellett létesített mosdóba.
Boros Katalintól, az üzemeltető Pápai Platán nonprofit Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, a hétvégén óriási volt az érdeklődés a jégpályára, voltak időszakok, amikor kiírhatták volna megtelt feliratot, hiszen 130 korcsolyázó volt a pályán, többen pedig a pénztárnál várták, hogy beléphessenek, sőt olyan is előfordult, hogy már délután jegyet váltottak az esti turnusra a vendégek.
A nagy érdeklődésre való tekintettel az üzemeltető rugalmas nyitva tartásban gondolkodik, ami azt jelenti, hogy igény esetén, szombaton már délelőtt is kinyitnak, vasárnap pedig egy harmadik turnust is indítanak 19 és 21 óra között, éppúgy, mint pénteken és szombaton. Boros Katalin azt hangsúlyozta, céljuk, hogy minél többen élvezhessék a korcsolyázás örömét és minél több vendég számára tudják biztosítani a sportolás, szórakozás lehetőségét a jégpályán.
Az ügyvezetőtől megtudtuk azt is, nemcsak a családok, baráti társaságok érdeklődnek egyre intenzívebben a korcsolyázás iránt, de már iskolai osztályok is bejelentkeztek a korizásra.
A jégpálya működése a jelek szerint egyre stabilabb az időjárás hűvösebbre fordulása miatt, arra azonban továbbra is számítani kell, hogy extrém időjárási körülmények között – az erős szél okozza a legnagyobb problémát – nem üzemel a pálya. A jégpálya működéséről és az aznapi nyitva tartásról az érdeklődők hírportálunk főoldalán tájékozódhatnak: minden délben jelezzük, hogy aznap működik-e a pálya. (A felmerülő igények alapján esetenként meghosszabbított nyitva tartásról a jégpályánál kapnak információt a vendégek.)

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!