Félreértések vígjátéka


2014-01-12 21:11:22  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Félreértések vígjátéka főképe
Klasszikus, vérbeli bohózatot láthatott a pápai közönség a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színháztermében szombaton este: a székesfehérvári Vörösmarty Színház a Család ellen nincs orvosság című színdarabbal nevettetett két órán keresztül a Vajda-bérlet keretein belül.
A történet mozgatórugója és a humor forrása a simlisség, a füllentés, az átverés, a félreértés és az ezeken alapuló helyzetkomikum. Doktor Mortimer neves orvos, aki egy konferenciára és élete talán legfontosabb nyitóbeszédére készül, amikor megjelenik a kórházban régi szeretője, valamint 18 éves közös fiuk, Leslie. A fiatalember mindenáron meg akar ismerkedni eddig még nem látott – és számára ismeretlen személyazonosságú – apjával. Főhősünknek roppant kínos az ügy, amit mindenáron el szeretne titkolni felesége, újdonsült fia, továbbá a cselekménybe bekapcsolódó rendőrség előtt is. Mortimer számos identitást ölt magára, hogy megtévessze az egyes szereplőket, amivel alaposan összekeveri a szálakat, egyúttal pedig őrült káoszt teremt – ezen persze a néző remekül szórakozik.
– Ez egy „nagyon vígjáték”, tele bonyodalmakkal, álruhákkal, félreértésekkel. Izgalmas kihívás bohózatot rendezni, hiszen rettenetesen sok a fordulat, a váltás: igazi ritmusjáték! Nagyon fontos a tempó, pontosnak kell lenniük a színészeknek – vélekedik Lendvai Zoltán, a Család ellen nincs orvosság rendezője. Mint mondta, a próbákon rengeteget kísérleteztek, de előadás közben kapták el az igazi sodrást.
A Család ellen nincs orvosság egy mókás fordulatokkal tarkított, szórakoztató színészi alakításokat felvonultató, a műfaj alapvető elemeiből szépen felépített vidám komédia, mely bő két óra erejéig felhőtlen kikapcsolódást képes nyújtani a publikum számára.

Képek:


Címkék: bohózat | Vajda-bérlet
Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!