A települések kapcsolatának további lehetőségeiről tárgyaltak


2014-01-11 22:25:28  | cikk: HuHa  | 


A települések kapcsolatának további lehetőségeiről tárgyaltak főképe
Két erdélyi település – Barót és Kovászna – vezetőivel egyeztetett a partneri kapcsolatok további erősítéséről ma délelőtt Áldozó Tamás polgármester a Városházán. Barót polgármestere és a kovásznai képviselőtestület tagjai a Pápa Kupára kísérték el városuk fiataljait, és tettek eleget a pápai városvezető meghívásának.
Baróttal immár két évtizedre visszanyúló kapcsolatot ápol városunk, és annak ellenére, hogy partnertelepülési szerződést nem kötöttek, a Weöres Sándor Általános Iskolával tartott kapcsolat egyre szélesedő városi partnerséggé alakul. Nyáron a Határtalanul program keretében egy csoport pápai fiatal utazhatott Erdélybe, Diményi János, a baróti líceum igazgatója immár húsz éve hozza városunkba a gyerekeket focizni a Pápa Kupára és sok személyes kapcsolat is kialakult a két város polgárai között.
-Amikor októberben az óvodai projekt keretében Háromszéken és Moldvában jártunk, meglátogattunk egy baróti óvodát is és annak a látogatásnak a kapcsán találkoztunk először a város polgármesterével. Akkor hívtam meg őt, hogy jöjjön el Pápára a focistákkal januárban és nagyon örülök, hogy elfogadta az invitálást – idézte fel Áldozó Tamás a találkozó előzményeit. Lázár Kiss Barna, Barót első embere úgy fogalmazott, most jár először városunkban, de otthoni ismerősei úgy bíztatták, jöjjön bátran, hiszen barátok közé jön, Pápán mindig nagy szeretettel fogadják a vendégeket. Mint mondta, ezt ő is megtapasztalta, városunkat pedig csodálatosnak tartja.
-Ma délelőtt tettünk egy sétát a belvárosban, megnéztük a parkokat és az udvartereket és csak annyit tudok mondani, Pápa csodálatos. Tetszik ez a meghitt, bensőséges hangulat, a sok régi és felújított épület, nagyon szépnek tartom a városképet – mesélte hírportálunknak.
A városnéző sétát követően a Városházán Simon István és Kopasz Levente kovásznai képviselőkkel közösen arról egyeztettek, miként erősíthető a két erdélyi település kapcsolata Pápa városával. Áldozó Tamás elmondta, Barót környéke nagyon gazdag magyar kultúrtörténeti hagyományokban, a város környékén öntötték a rézágyúkat 1848-ban Gábor Áron és társai, Benedek Elek Kisbaconból származik és ott meg is tekinthető a tiszteletére kialakított emlékház és még számos olyan magyar kultúrtörténeti emlék található a környéken, melyek megőrzése, megismerése fontos.
-Mi azt szeretnénk, ha minél több pápainak lehetősége lenne felkeresni ezeket a településeket, emlékhelyeket és ösztönözni is szeretnénk ezt, például azzal, hogy a Határtalanul program keretében ebbe az irányba utazhassanak a pápai fiatalok.
Kovászna, Pápa testvérvárosaként ugyancsak fontos a helyi városvezetésnek és kölcsönös az elkötelezettség abban, hogy minél szélesebb kapcsolat alakuljon ki a két város között. A kovásznai vendégek azt vetették fel, szervezzenek egy európai uniós támogatással megvalósuló ifjúsági projektet, hasonlóan ahhoz az idősügyi programhoz, melyet másik magyarországi testvérvárosukkal, Gyulával már sikeresen megtettek.
-Természetesen örömmel vállaljuk a részvételt ebben a programban, és bízunk abban, hogy a már kialakult sokoldalú Pápa-Kovászna kapcsolatot ez tovább gazdagítja – fogalmazott Áldozó Tamás. A polgármester hozzátette, fontosnak érzik, hogy a kovásznaiak érezzék, mellettük állnak, megértik a problémáikat, és amiben tudnak, segítenek, hiszen az utóbbi időben Kovászna az a település, ahol a román-magyar ellentét kiélezésére bizonyos politikai erők nagyon sok energiát fordítanak és félő, hogy megkísérlik az évszázadok óta meglévő etnikai arány – kétharmad magyar, egyharmad román – megváltoztatását.
Az erdélyi vendégek a találkozón megerősítették Áldozó Tamás elképzeléseit, mint mondták, céljuk, hogy városaik és Pápa között ne csak intézményi és városvezetői szinten működjön a partneri, baráti kapcsolat, hanem a városlakók egyre szélesebb körében is, hiszen a települések közti barátságnak a személyes, emberi kapcsolatok adják meg az értelmét.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!