Bemutatkozott a Jobbik jelöltje


2010-02-06 21:50:27  | cikk: mo  | 



Szimpatizánsi találkozó alkalmával ismerhették meg az érdeklődők a Jobbik Magyarországért Mozgalom Párt pápai országgyűlési képviselőjelöltjét, Erőss Bulcsút. A program első részében Orbán Imre helyi elnök, a párt kampányfőnöke köszöntötte a megjelenteket, majd összefoglalta a Jobbik céljait a tavaszi választásokig. 

- Ezt az országot meg kell menteni! Változtatni csak úgy tudunk a sorsunkon, hogy ha elmegyünk választani, és meggyőzzük ismerőseinket, szeretteinket, hogy voksukat a Jobbik mellett tegyék le! Mi tudás-, munka- és rendalapú társadalmat kívánunk építeni. Ezt a gyakorlatot, ami eddig történt Magyarországon, ezt a politikát, meg kell szüntetni! Gazdasági filozófiánk középpontjában az ember áll, az emberi méltóság, gazdasági programunk ezért kapta az ökoszociális nemzetgazdaság címet – szólalt fel elsőként Orbán Imre.

A kampányfőnök hangsúlyozta, programjuk is azt igazolja, hogy a Jobbik valódi, emberközpontú változást kíván kiharcolni, a haza és a családok javát akaró változást. Országgyűlési részvételükkel prezentálnák azt is, hogy lehet a politikát másként is csinálni – tette hozzá az elnök.
Orbán Imrétől Erőss Bulcsú, a párt helyi országgyűlési képviselőjelöltje vette át a szót, aki rövid bemutatkozása után a Jobbik kormányzati programját részletezte, s közben válaszolt a felmerülő kérdésekre.
Erőss Bulcsú beszédében kiemelte, a Jobbik programja hét témakörre épül, mely a politikusbűnözés, a cigánybűnözés, a gazdaság, a mezőgazdaság, az ifjúságpolitika, az egészségügy és a nemzettudat területeit foglalja magába. Az országgyűlési képviselőjelölt azt hangsúlyozta, legfőbb céljuk az elmúlt húsz év elszámoltatása. Ezt mindenképpen meg tudják ígérni a pápaiaknak.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!