Gyerekek segítették a nyomozók munkáját


2014-01-08 22:51:59  | cikk: HuHa  | 


Gyerekek segítették a nyomozók munkáját főképe
Hat gyermek segítségét köszönte meg ma délután a rendőrkapitány egy bőr futball labdával a kapitányság nagytermében tartott kis ünnepségen. A gyerekek ugyanis a közelmúltban olyan információt adtak a rendőröknek, amivel sikerült kézre keríteniük egy budapesti bűnöző csoportot. Szappan Csaba rendőrkapitány a labda átadását megelőzően köszönetet mondott a szüleikkel érkező fiataloknak figyelmességükért, és azért, hogy felismerték, hogy mit kell tenniük a gyanús egyének láttán.
Mint megtudtuk, a hat fiú rendszeresen összejár focizni a város egyik játszóterén, egy alkalommal azonban egy gyanúsan mozgó autóra és az abból kiszálló idegenekre lettek figyelmesek. Az eseményeket a 13 éves Polgár Károly, az egyik fiú így idézte fel:
-Fociztunk, egyszercsak jött egy Skoda Octavia és nagyon furcsa volt, ahogy cigiztek és minket néztek. Aztán bementek egy utcába, ott ketten kiszálltak és betörtek egy házba, az autó ment egy kört és nagyon furcsa volt az egész. Ezért becsengettünk egy közelben lakó rendőrhöz és elmondtuk mit láttunk.
A fiúk – nagyon helyesen – igyekeztek megjegyezni a gyanús gépkocsi rendszámát és ezt is megmondták a rendőrnek, aki aztán riasztotta kollégáit, így azok nagyon gyorsan elindulhattak a betörők után.  Károly társa, a 10 éves Molnár Marcell arra emlékezett, hogy nagyon különös volt a környéken idegen autó.
-A három emberből az egyik elment a sarok felé és beleskelődött a házakba. Aztán beültek az autóba, vártak pár percet mielőtt elindultak. Karcsi ötlete volt, hogy szóljunk a rendőrnek, aztán visszamentünk a játszótérre és leültünk. Az autó elment, de egyszercsak azt láttuk, hogy kimásztak az egyik ház kerítésén. Akkor megint szóltunk az arrafelé lakó rendőrnek, aki kijött és körülnézett, aztán jöttek a nyomozók. A vizes fűben látszott a betörők lábnyoma – mesélte.
Nagy Ákos rendőr százados, a bűnügyi osztály vezetője a kapitányhoz hasonlóan köszönetet mondott a fiatalok figyelmességéért. A november 22-én történt bűncselekményről elmondta, a lakásbetörőket a gyerekek látták, sőt egy rendszámtöredéket is megjegyeztek, így a nyomozás az általuk szolgáltatott adatok alapján indulhatott el. Az elkövetőket sikeresen elfogták, jelenleg pedig azt vizsgálják, hogy ezen a lakásbetörésen túl, más hasonló cselekmények felróhatók-e a gyanúsítottaknak. A százados kiemelte, a gyerekek nagyon ügyesen voltak, hiszen nemcsak hogy felfigyeltek a gyanús eseményre, de megjegyezték azokat a kulcsfontosságú dolgokat, amik nagy segítséget jelentettek a nyomozásban és helyesen tették, hogy értesítették az ismerős rendőrt.
-Ezzel a gyerekek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy forró nyomon meg tudjuk kezdeni az üldözést is és a szolgáltatott adtok alapján sikerült a tetteseket büntetőjogi felelősség alá vonni.
Nagy Ákos azt is hozzátette, sajnos nem túl gyakran ilyen figyelmesek az emberek, és arra kért mindenkit, ha bármi gyanús momentumot észlel, azt próbálja meg feljegyezni. Fontos lehet egy rendszám, egy időpont, egy személyleírás, hiszen ezek a későbbiekben nagy segítséget jelentenek a nyomozóknak. És ahogy a fiúk is tették, gyanús események láttán mindenképpen értesítsék a rendőrséget.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!