A XXIV. Pápa Kupa programja


2014-01-07 11:36:14  | cikk: Haraszti Gábor  | 


A XXIV. Pápa Kupa programja főképe
Ebben az esztendőben is a nemzetközi teremlabdarúgó torna, vagyis a Pápa Kupa lesz az újév első jelentős sporteseménye. A Városi Sportcsarnokban január 11-én szombaton 9 órától immár 24. alkalommal nyolc csapat két csoportba osztva küzd meg a fináléba kerülésért. Idén a szervezők változtattak a meghívottak névsorán, ugyanis a testvérvárosok csapatai mellett Pápára invitálták a júniusi Kárpát-medencei Összmagyar Diákbajnokság pápai elődöntőjének résztvevőit, így hétvégén ismét városunkban üdvözölhetjük Nyárádszereda, Barót és Dunaszerdahely legjobb U-16-os játékosait. A tornán valamennyi csapat serleg és oklevél díjazásban részesül, az első három helyezett érmet is kap, emellett díjazzák a legjobb játékost, a legügyesebb kapust, a gólkirályt, a legjobb pápai játékost és a győztes csapat edzőjét. Hagyomány, hogy az eredményhirdetést követően az önkormányzat csapata a csapatvezetőkkel barátságos mérkőzést játszik, idén a képviselők célja, hogy visszavágjanak az edzőknek a tavalyi 10-6-os vereségért.

A csoport
Losonc (Felvidék), I. Futsal Club Veszprém, Nyárádszereda (Erdély) Kovászna (Erdély)

B csoport
Leinefelde (Németország), PELC, Dunaszerdahely (Felvidék), Barót (Erdély)

A program:
9:00 - 9:25 Losonc - Veszprém
9:30 - 9:55 Nyárádszereda - Kovászna
10:00 - 10:25 Leinefelde - PELC
10:30 - 10:55 Dunaszerdahely - Barót
11:00 - 11:25 Nyárádszereda - Losonc
11:30 - 11:55 Kovászna - Veszprém
12:00 - 12:25 Dunaszerdahely - Leinefelde
12:30 - 12:55 Barót - PELC
13:00 - 13:25 Losonc - Kovászna
13:30 - 13:55 Veszprém - Nyárádszereda
14:00 - 14:25 Leinefelde - Barót
14:30 - 14:55 PELC - Dunaszerdahely

Helyosztók:
7. helyért 15:00 - 15:25
5. helyért 15:30 - 15:55
3. helyért 16:00 - 16:25

Döntő 16:30 - 16:55

Eredményhirdetés 17:10

17:40 - 18:30 Pápai Önkormányzat - Csapatvezetők barátságos labdarúgó mérkőzés

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!