Meggyőző játék, megérdemelt Lombard siker


2010-02-06 16:01:03  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: Haraszti Gábor  | 


Meggyőző játék, megérdemelt Lombard siker főképe
A Lombard Pápa csapata a hét második felkészülési mérkőzésén ma délután 3-1 arányban legyőzte az NB I-es bajnokság harmadik helyén álló Újpest FC alakulatát. A mieink a Kovács V. – Nagy, Dlusztus, Farkas Mészáros – Varga - Gyömbér, Heffler – Bárányos– Bali, Orosz összeállításban kezdtek, de a találkozó során szóhoz jutott még Zulevs, Fűzfa, Rebryk, Jovánczai és a legújabb csatárszerzemény Davyd is. A Megyeri útiak a Balajcza – Vermes, Vaskó, Takács, Pollák – Egerszegi, Stokes – Simek, Tóth N. Kovács – Rajczi sorral kezdtek. A lilák egy órányi játék után Simon révén jutottak előnyhöz, majd Heffler egy jól eltalált lövéssel egalizált. Véber mester remekül cserélt, hiszen a kispadon kezdő Rebryk és Zulevs is lehetőséget kapott, a bizalmat pedig góllal hálálták meg, így a bajnoksághoz hasonlóan a lilák ellen ismét pápai győzelem született.

Véber György: 80 százalékban teljesítette a csapat azt amit kértem, itt elsősorban mentális dolgokra gondolok. A mutatott játék néhány 5-10 perces periódust kivéve nagyon jó volt, erőnlétileg, technikailag és taktikailag is felülmúltuk az Újpestet. Remekül alakul a csapat, bizakodó vagyok, egyértelmű, hogy nem úgy szeretnénk kezdeni a tavaszt, ahogy az őszt. Bízom benne, hogy sikerül átrendeznünk a tabellát ezen a három mérkőzésen. A játékos mozgás azt gondolom lezárult, a mai napon Davydet teszteltük, az első benyomás nagyon pozitív, villámgyors, borzasztó agresszív, 10 perc alatt közönségkedvenccé vált, látok benne lehetőséget.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!