Nyugalmasan teltek az ünnepek a mentősöknél és a tűzoltóknál


2014-01-03 22:14:37  | cikk: Babos Petra  | 


A tűzoltók és a mentősök is átlagos esetszámmal dolgoztak az ünnepek idején. Csillag István, a Pápai Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője érdeklődésünkre elmondta, december 24-én nem történt olyan eset, amihez ki kellett volna vonulniuk. December 25-én a rendkívül erős szél fákat döntött ki, ezért öt műszaki mentésen vettek részt, de szerencsére jelentős kár nem keletkezett, személyi sérülés egyik esetben sem történt. December 28-án a Jókai utcán egy tuja égett, 30-án Nyárádon egy gázkazán gyulladt ki, december 31-én pedig a Korona utcában egy fém szemetes konténer égett.
A kirendeltség-vezető kiemelte még, az ünnep alatt előforduló, gyertya és égősor okozta karácsonyfa-, illetve koszorútűzhöz idén nem riasztották a lánglovagokat.

Kürti József, a mentőállomás vezetője hírportálunknak elmondta, a karácsony átlagosan telt a mentőállomáson, 10 alkalommal vonultak ki, de jelentősebb eset nem történt. Ellenben szilveszterkor négyszer riasztották őket, főleg ittas személyekhez, itt sajnos két esetben alkoholmérgezést állapítottak meg a szakemberek. Petárdázásból és egyéb pirotechnikai eszközök használatából származó baleset nem történt.
A mentőállomás vezetője hozzátette még, 2013-ben megközelítőleg 6000 feladatot hajtottak végre, ez a szám magasabb, mint 2012-ben volt.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!