Őrizetben a Győrben elfogott három férfi, akik Pápán loptak


2013-12-26 21:51:01  | cikk:  | 


A rendelkezésre álló adatok szerint 2013. december 18-án a kora délutáni órákban tett feljelentést a Pápai Rendőrkapitányságon egy helyi nyugdíjas, miszerint 13 óra körüli időben az egyik pápai hipermarket parkolójában ismeretlen tettesek nyitott gépkocsijából eltulajdonították autóstáskáját, benne – többek között – készpénzzel, bankkártyáival és személyi okmányaival. A sértett csupán egy percre hagyta nyitva autóját, amíg a bevásárlókocsit a két méterrel arrébb lévő tárolóba visszatolta, táskáját az elkövetők észrevétlenül magukhoz vették.
Szerencsésnek mondhatja magát a sértett, mivel egy szintén a parkolóban tartózkodó házaspár tanúja volt az esetnek, és felírták annak a gépkocsinak a rendszámát, amellyel a gyanúsítottak a helyszínről távoztak. Ennek közlése céljából a sértettet egészen lakóházáig követték, amikor is szembesült azzal, hogy bűncselekmény áldozatává vált.
A nyugdíjas ezt követően a rendszám ismeretében a Pápai Rendőrkapitányságra ment, ahol a szolgálatparancsnok a szükséges azonnali intézkedéseket megtette a gépkocsi felkutatása és az elkövetők elfogása érdekében. A Győri Rendőrkapitányság munkatársaival is felvette a kapcsolatot, mivel a sértett időközben tudomást szerzett arról, hogy két bankkártyájáról több százezer forint összegű készpénzt vettek fel az ismeretlenek egy téti és egy másik településen lévő bankautomatából.
A Győri Rendőrkapitányság járőrei alig két órával a bűncselekmény elkövetése után a 83-as főúton, Győr határában közúti ellenőrzés alkalmával megállították a keresett személygépkocsit, és az abban közlekedő három székesfehérvári lakost igazoltatták. Az igazoltatás során az autó utasterében és az egyik utas ruházatában bűncselekményből származó tárgyakat, köztük a felvett több százezer forint összegű készpénzt megtalálták.
A pápai rendőrök a Győrben elfogott három férfit, a 24 éves L. Krisztiánt, a 45 éves L. Györgyöt és a 31 éves K. Attilát a Pápai Rendőrkapitányságra előállították és őket gyanúsítottként hallgatták ki, tőlük a bankautomatákból felvett összes készpénzt lefoglalták.
A Pápai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vételük mellett – indított eljárást, és egyúttal kezdeményezte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.
L. Krisztiánt, L. Györgyöt, K. Attilát azzal is gyanúsítják a nyomozók, hogy két nappal korábban egy szombathelyi nagyáruház parkolójában leállított gépkocsiból hasonló módon tulajdonították el egy zalaegerszegi férfi autóstáskáját értékeivel együtt.

Képek:

nincsenek képek