Nyugdíjas karácsony Tapolcafőn: „Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen…”


2013-12-21 07:43:33  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Nyugdíjas karácsony Tapolcafőn: „Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen…” főképe
15. alkalommal rendezték meg Tapolcafőn a nyugdíjas karácsonyt, melyen idén is megtelt a művelődési ház. A meghívottakat ünnepi fényben úszó, szépen feldíszített karácsonyfa és a falut ábrázoló meseszép mézeskalács-alkotás várta. Az ünnepélyen részt vett dr. Áldozó Tamás polgármester, Unger Tamás alpolgármester, Zsegraics Gyula önkormányzati képviselő, a részönkormányzat tagjai, Apostol Pál lelkipásztor, dr. Baloghné Uracs Marianna, a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ intézményvezetője is. A programot a tapolcafői településrészi önkormányzat szervezte.

A karácsonyi összeállítás a helyi óvodások vidám műsorával kezdődött, majd dr. Áldozó Tamás polgármester szólt a szép számban megjelentekhez, akiket karácsonyi ajándékként jó önkormányzati hírekkel örvendeztetett meg, többek között azzal, hogy 2014-re a város 900 millió Forint kormányzati támogatásban részesül, valamint azt is elmondta, hogy a Pápai Hús 1913 Kft. lehetőséget kap az átszervezésre, a talpra állításra, így sok pápai családnak biztos megélhetést tudnak majd biztosítani. Elmondta még, hogy ma délelőtt Hende Csaba honvédelmi miniszter járt Pápán, aki szintén ajándékot hozott a pápaiak karácsonyfája alá, hisz a város adósságát átvállalja a kormány.
Végül boldog karácsonyt kívánt minden tapolcafőinek, s azt, hogy szenteste minden házban lehessen látni, hogy megjött a kis Jézus, világítsanak a karácsonyfák, s ebben a csodás fényben és szeretetben, boldogságban éljék meg az ünnepeket.

- Fontos, hogy a nyugdíjasoknak megköszönjük, amit értünk tettek az életben, ezért minden karácsonykor meghívjuk őket egy karácsonyi ünnepségre, ahol beszélgethetnek, s együtt ráhangolódhatnak az ünnepre - mondta Zsegraics Gyula.
A hagyományokhoz hűen minden évben a karácsonyi összejövetelen köszöntenek három nyugdíjas személyt a faluból, akik sokat tettek a település kulturális és közösségi életéért. Az idén Kovács Etelka, Giczi Józsefné és Horváth Endre kapott elismerést, melyet Zsegraics Gyula önkormányzati képviselő és dr. Áldozó Tamás polgármester adott át.

A jó hangulatú délután folyamán fellépett a Tapolcafői Forrás Népdalkör.
A műsor végén Apostol Pál református lelkész is áldott ünnepeket kívánt.
A program szeretetvendégséggel zárult.


Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!