„A kimagasló teljesítmény a kimagasló elkötelezettségből származik” – Jó tanuló, jó sportoló díjátadó


2013-12-18 19:52:13  | cikk: Haraszti Gábor  | 


„A kimagasló teljesítmény a kimagasló elkötelezettségből származik” – Jó tanuló, jó sportoló díjátadó főképe
Pápa Város Önkormányzata az idei esztendőben is díjazta az országos versenyeken kiemelkedő eredményeket elért tanulóit, sportolóit és felkészítőit. Az ünnepségen elsőként az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola tanulóinak műsorát tekinthették meg az egybegyűltek, majd Unger Tamás köszöntötte a 141 díjazottat. Az alpolgármester beszédében úgy fogalmazott, az elért eredmény meghálálja a befektetett energiát.
- A jó tanuló jó sportoló rendezvény minden évben különleges alkalom, hiszen ilyenkor köszönetet tudunk mondani a sportolóknak, diákoknak és felkészítőiknek, amiért egész esztendőben öregbítik a város hírnevét. Ezen a napon szeretnénk tiszteletünket és elismerésünket kifejezni teljesítményük előtt. Olyan teljesítmény előtt, mely túlmutat a hétköznapokon, hiszen Önök mind tudják milyen amikor kicsit korábban kell felkelni, kicsit később kell lefeküdni, amikor a szabadidőből, a hétvégéből többet kell áldozni, mint másoknak. Ahogy Andrew Matthews filozófus mondja: „A kimagasló teljesítmény a kimagasló elkötelezettségből származik.” A mai napon tiszteletünket fejezzük ki az elkötelezettség, a kitartás, a motiváció és egyúttal a tehetség előtt is. Hiszem, hogy ha a tehetség szorgalommal párosul, akkor nagy sikereket lehet elérni, és amikor ezeket a tehetségeket elismerjük, a város kicsit előre is tekint. Meghívtunk tehát a mai napra 141 sikeres embert - akiket példaként tudunk mások elé állítani – hogy elismerjük tehetségüket, kitartásukat, teljesítményüket, elkötelezettségüket. A sikerek mögött ugyanakkor biztos háttérnek kell lennie, a felkészítésért, a türelemért köszönettel tartozunk a szülőknek, a tanároknak, edzőknek.
Unger Tamás reményét fejezte ki, hogy a 2014-es évben is legalább ilyen szép eredményekről számolhat majd be, végezetül mindenkinek áldott, békés ünnepeket kívánt.
A díjakat dr. Áldozó Tamás polgármester adta át, az ünnepség a vendégek tiszteletére adott fogadással zárult.

Díjazottak listája ITT!

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!