Régiós döntőbe jutott a Tarczy DSE


2013-12-13 12:34:26  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Régiós döntőbe jutott a Tarczy DSE főképe
A Tarczy DSE fiú kadett kosárlabda csapata az elmúlt időszakban bravúros eredményt ért el. Cserneczky Attila csapata ugyanis az országos kadett bajnokság nyugati régiójából legjobb másodikként bejutott a négyes döntőbe, ahol a tét a legjobb 16 közé kerülés volt. A csapat a régió B csoportjában remekül teljesített, hiszen tíz mérkőzésen mindössze két vereséget szenvedtek (mindkétszer a ZTE KK bizonyult jobbnak náluk), a Celldömölköt, a Pápa - Motax KC-t, a Kanizsa KK-t, a Körmendi Törpördögök/B-t és a Celldömölki Titánokat is magabiztos, közönségszórakoztató játékkal győzték le. A folytatásban igen nagymúltú és jóval erősebb játékerőt képviselő együttesekkel kellett megmérkőzniük, az Alba Fehérvár, a ZTE KK ellen is hősiesen helytálltak az ifjú kosárpalánták. Cserneczky Attila érthetően büszke volt tanítványaira, akikkel már hat-hét éve foglalkozik, tavaly ugyanezzel a gárdával a regionális serdülő országos négyes döntőjébe is bejutottak.
- A csoportmeccsek alatt nagyon jól játszottunk, elégedett voltam a fiúkkal, óriási eredménynek tartom, hogy a legjobb négy közé kerültünk. Olyan csapatokat utasítottunk magunk mögé, akik nálunk jóval többet készülnek, beszéltem a Körmend B csapatának edzőjével, aki elmondta, hogy heti kilenc alkalommal is edzenek, szemben a mi három tréningünkkel. A négyes fináléban elképesztő volt az ellenfeleink testi fölénye, a 15 éves fiúknál az átlag magasság kis híján a két métert is elérte, ez a szint egyelőre magas volt nekünk, de mindent megtettünk, hogy emelt fővel jöhessünk le a pályáról, és úgy érzem, ez sikerült is. Úgy látom, legfőbb erősségünk a csapatszellem, a srácok úgy a pályán, mint azon kívül is nagyon jól kijönnek egymással, fiatal együttesről beszélünk – van közöttük 2000-ben született is – biztos vagyok benne, hogy nem ez volt a fiúk utolsó szép eredménye. Szeretnék köszönetet mondani a szülőknek, a mögöttünk álló cégeknek, az önkormányzatnak és a Tarczy iskolának, akik mindvégig mellettünk álltak és támogatásukról biztosítottak.

Nyugati régió B csoport:
Celldömölki Titánok - Tarczy DSE/Pápai Kosársuli Alapítvány 16 - 93
Tarczy DSE/Pápai Kosársuli Alapítvány - ZTE KK 32 - 59
ZTE KK - Tarczy DSE/Pápai Kosársuli Alapítvány 58 - 44
Pápa - Motax KC - Tarczy DSE/Pápai Kosársuli Alapítvány 29 - 71
Tarczy DSE/Pápai Kosársuli Alapítvány - Kanizsa KK 82 - 59
Körmendi Törpördögök/B - Tarczy DSE/Pápai Kosársuli Alapítvány 52 - 75
Tarczy DSE/Pápai Kosársuli Alapítvány - Celldömölki Titánok 112 - 30
Kanizsa KK - Tarczy DSE/Pápai Kosársuli Alapítvány 48 - 89
Tarczy DSE/Pápai Kosársuli Alapítvány - Pápa - Motax KC 66 - 36
Tarczy DSE/Pápai Kosársuli Alapítvány - Körmendi Törpördögök/B 64 – 57

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!