Falujában lopta a kerékpárokat


2013-12-11 13:54:32  | cikk:  | 


A Pápai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelési javaslattal zárta le az ellen a Pápa környéki településen élő, 43 éves férfi ellen folytatott nyomozást, aki 2012 telén, valamint 2013 júniusában és júliusában több kerékpárt is ellopott a falubeliektől.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint N. Zsolt három alkalommal a lakóhelyén található italbolt elől, két esetben pedig a település egyik lakóháza elől lopta el az ott letámasztott, de le nem zárt kerékpárokat. Volt eset, hogy nem tudta, kinek a biciklijét vitte el, így előfordult, hogy olyan személyt károsított meg, aki már több esetben volt segítőkész vele szemben. A bicikliket rendszeresen egy mezőtúri ismerősének adta el 8-10.000 forintért. A kapott pénzt megélhetésére fordította.

A pápai rendőrök a gyanúsított lakcímén tartott házkutatás során az öt bicikli közül kettőt, illetve egy harmadiknak a vázát találták meg, amelyeket aztán visszaadtak jogos tulajdonosuknak.
Az eljáró szerv a lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárás iratait a napokban küldte meg a Pápai Járási Ügyészségnek.

Képek:

nincsenek képek