Megjelent Mátyus Alíz újabb kötete: Megkésett tavasz, el se jött tél


2013-12-10 11:36:36  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Megjelent Mátyus Alíz újabb kötete: Megkésett tavasz, el se jött tél főképe
Mátyus Alíz tizedik kötetének bemutatójára gyűltek össze az érdeklődők tegnap délután a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ előadótermében. Az írót dr. Baloghné Uracs Marianna mutatta be a közönségnek. Mátyus Alíz Zalalövőn született, kilenc hónapos volt, amikor a család Pápára költözött, s itt élt 18 éves koráig. Iskolai tanulmányait az I. számú Leányiskolában, majd a Petőfi Gimnáziumban folytatta. Édesapja, Mátyus Ferenc Pápa kulturális életének meghatározó személyisége volt. Érettségi után egy évet tanított Lovászpatonán, majd elvégezte az ELTE Bölcsésztudományi Karán a magyar-orosz-népművelés szakot. 1973-tól a Népművelődési Intézet munkatársa, majd a Szín-Közösségi Művelődés című szakmai folyóirat alapító szerkesztője volt. Szociológiai tanulmányai és szociográfiái a Valóság, a Mozgó Világ, az Élet és Irodalom, a Kultúra és Közösség című folyóiratokban jelentek meg. Tagja a Magyar Szociológiai Társaságnak és a Magyar Írószövetségnek. 1982-ben Erdei Ferenc-díjjal tüntették ki. Pályafutását szociológusként kezdte, falukutatóként olyan területeket járhatott be, amelyek mára végleg eltűntek. Fiatalon vonzotta a színház és a kultúra különböző területei. Negyven éves korában esett meg vele a mindent felülíró élmény, az anyaság – derült ki a bemutatón.
Első önálló kötete Holnapom innen, tegnapom túl címmel jelent meg. Ebben nagy empátiával ír a faluról fölkerült, Budapesten a textiliparban elhelyezkedő fiatal lányokról. Szociológusként később egy másik terület felé fordult, az a vidéki életforma kezdte érdekelni, amelyben még élnek a régi viszonyrendszerek, ahol még megtapasztalható a zárt faluközösség működése. Pusztafalun falukutatóként eltöltött éveinek gyűjtése alapján íródott meg egy faluszociográfia, egy tanulmánykötet és a Faluregény. Közben 1980-ban a Kiskunságban tanyát vásárolt, melyről a Képzelet című könyvének egy-egy írása beszél. Anya meghalt című kötetében, amely 1992-ben jelent meg, szubjektív hangvételű kerek elbeszélések örökítik meg családtörténetének leglényegesebb mozzanatait.
Az anyaság csodálatos érzése, fia nevelése mindennél fontosabb számára, melyet teljes gazdagságban meg akar élni, így hosszabb ideig nem írt, inkább csak anyagot gyűjtött. Fia 16 éves korától fogva újra ír, azóta jelentek meg a Kígyószisz, a Kőmadár Zuglóban és az El se hagy című kötetek, amelyek egymásra épülő trilógiaként is értelmezhetőek.
És most itt a legújabb, a tizedik megjelent kötete, a Megkésett tavasz, el se jött tél című novellás-és esszékötet. Az írónő legutóbbi kötetében novellistaként szerepel, írásai sűrű atmoszféráját a természethez, a tájhoz, az élet színhelyeihez, az emberhez való intenzív kapcsolata teremtette meg. A Megkésett tavasz, el se jött tél című kötetében szaporodnak a gondolati szálak, s miközben felvonultatják a szerző már korábban megnyilvánuló erősségeit, ezek az írások a novellák és esszék határmezsgyéjén mozognak. Esszénovellák, melyek úgy világítanak meg új összefüggéseket, ahogy műfajtiszta írások sosem képesek rá.
- Pápára mindig szívesen jövök. Nagyon jó érzés, amikor sok ismerős arcot látok, akik szeretnek és örömmel jönnek el a könyvbemutatómra, ezért érdemes írni - mondta Mátyus Alíz.
A műből írásokat olvasott fel Mátyus Alíz, énekkel működött közre és a szerzővel beszélgetett Budai Ilona népdalénekes.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!