December 14-én Fitt Gála a Sportcsarnokban


2013-12-10 06:57:50  | cikk: Haraszti Gábor  | 


December 14-én Fitt Gála a Sportcsarnokban főképe
December 14-én szombaton első alkalommal rendezik meg Pápán a Fitt Gála elnevezésű sportrendezvényt, melyhez egy egészségnap is párosul. A Városi Sportcsarnokban a program délelőtt 10 órakor dr. Áldozó Tamás polgármester köszöntőjével indul, majd verset szaval Németh Nyiba Sándor olimpikon, költő, zeneszerző. A nap során bemutatkoznak a pápai sportszakosztályok, lesznek különféle termékbemutatók, a közönség megismerkedhet az egészséges életmódra neveléssel, a megfelelő táplálkozással, véradást tartanak illetve értékes nyereményekért ifjúsági és junior kategóriákban nyílt tehetségkutató fekvenyomó versenyt is hirdettek. Neves vendégekről is gondoskodtak a szervezők, a gála egyik meghívottja Kupcsik László, háromszoros testépítő, nyolcszoros fekvenyomó magyar bajnok, ötszörös fekvenyomó világbajnok és hatszoros fekvenyomó Európa-bajnok és Gróf Brigitta az egyik legeredményesebb fitnesz versenyző lesz, aki kilenc szervezetnél is világbajnok volt. A nap során Sinka Zsolt erőművész bemutatóját is megtekintheti a nagyérdemű.
Az egyik legizgalmasabb programnak Magyarország hat legerősebb női fekvenyomó versenyzőjének Guinness rekord kisérlete ígérkezik, a hat hölgy – köztük a pápai Óvári Mariannal – két órán keresztül szeretne minél több súlyt megmozgatni, mely nemcsak országos, hanem nemzetközi szinten is egyedülálló vállakozás.

Az I. Fitt Gálára a belépés ingyenes, további információ a 06-70/283-4645-ös telefonszámon kérhető.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!