Kétéves a Mária Rádió pápai stúdiója


2013-12-08 12:36:39  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Kétéves a Mária Rádió pápai stúdiója főképe
Fennállása második évfordulóját ünnepelte a Mária Rádió pápai stúdiója szombaton délután. A jeles alkalomból hálaadó szentmisén, stúdiólátogatáson, valamint a rádió munkatársaival való kötetlen, családias hangulatú találkozón vehettek részt az érdeklődők a Szent József kápolna és közösségi házban.
A hálaadó szentmise után Fábián József, a budapesti Mária Rádió koordinátora a sajtó képviselőinek úgy fogalmazott, a pápai stúdió maradéktalanul beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Mint mondta, a helyi önkéntesek nagy sikerrel, lelkesedéssel és példás szervezettséggel készítik a rádió műsorát. Fábián József hozzátette, a Mária Rádió adományokból tartja fenn magát, a pápai és környékbeli hívek pedig nagy támogatást nyújtanak az elektronikus médiumnak. Kiemelte: a Mária Rádió pápai stúdiója aktivitás és eredményesség tekintetében dobogós helyen áll az összes stúdió között.
– A Mária Rádió műsorait mindenhol önkéntesek készítik. Magyarországon közel 1000 fő segíti a rádiót. Januárban leszünk nyolc évesek, szeretnénk országos rádióvá válni. A médiaviszonyok tekintetében ezt úgy lehet megvalósítani, hogy sok kicsi, vidéki stúdiót hozunk létre. Mindez lassú, hosszú és költséges folyamata az országos rádióadóvá válásnak, de máshogy nem lehetséges. A fő célunk Magyarország újra-evangelizálása, az embereknek szeretnénk újra felkínálva a katolikus hitet a rádión keresztül – jegyezte meg a budapesti Mária Rádió koordinátora.
Steiner Csaba, a helyi stúdió műsorkészítője és technikusa nagy eredménynek tartja, hogy önkéntesekkel dolgozva képesek minden nap 16-20 óráig saját készítésű műsort sugározni. Elmondása szerint a műsorstruktúrában természetesen nagyrészt az egyházi vonal dominál, de például a misék, rózsafüzér-imádságok, gyerekműsorok mellet igyekeznek helyi vonatkozású eseményekkel is foglalkozni – így többek között híradók vagy különféle riportok is hallhatóak a rádió FM 90,8 MHz-es frekvenciáján, illetve internetes honlapján.
A pápai stúdió 15-20 fős csapatát technikusok, műsorkészítők, valamint a promóciós anyagok terjesztésében résztvevő önkéntesek alkotják. – Adástükör mentén dolgozunk, a stábülésen előre meghatározzuk a fix programokat. Emellett heti tervünk is van. Ezt a vázat töltjük meg műsorral, a szabadon maradó idősávokat pedig magyar és egyházi ihletésű zenékkel egészítjük ki – tudtuk meg Steiner Csabától. Hozzáfűzte: a rádióstúdió nyitott, és szívesen fogadja azon önkéntesek jelentkezését, akik szeretnék kivenni a részüket a Mária Rádió működtetéséből. Az érdeklődők Salgó Ferenc atyánál vagy a Mária Rádió pápai stúdiójának honlapján jelezhetik csatlakozási szándékukat.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!