Szalagavató az Acsády középiskolában


2013-12-07 13:56:23  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Szalagavató az Acsády középiskolában főképe
Az Acsády Ignác Szakképző Iskola csaknem 150 végzős diákjának mellkasára tűzték ki a felnőtté válás közeledtét jelző szalagot pénteken este az oktatási intézmény épületének aulájában.
Az acsádys szalagavató közös vacsorával kezdődött, majd ünnepi műsorral folytatódott, melynek során többek között vers, ének és búcsúbeszéd emelte az esemény fényét. – A szalagavató az első olyan alkalom, amikor rádöbbentek arra, hogy életetek komoly fordulóponthoz közeledik. Rádöbbentek arra, hogy fél év múlva kiszakadtok a megszokott, biztonságos világotokból – fogalmazott köszöntőjében dr. Császár Éva, az Acsády Ignác Szakképző Iskola igazgatója.
– A mai napon egy kicsit megállunk, kilépünk a hétköznapok mókuskerekéből és ünnepelünk. Benneteket ünnepelünk. A szívetek fölé feltűzött acsádys szalagot büszkén viseljétek, hiszen eddigi sikereitekről, eredményeitekről tanúskodik. A szalag nem csak egy szép masni, amit hordasz, amivel mutatod a világnak, hogy végzős diák vagy. Ez annál sokkal több. Azt jelzi, közel álltok a végcélhoz: hamarosan érettségit, szakmát fogtok szerezni – fűzte hozzá az igazgatónő. Megjegyezte: olykor nagyon nehéz helyzetek adódnak az életben, de sosem szabad feladni. – Mindig van miért küzdeni. Mindig lehet új, értelmes célokat kitűzni, azokért harcolni!
A szalagfeltűzést követően a végzős tanulók koccintottak az iskola igazgatójával, valamint osztályfőnökükkel, szakoktatójukkal, végül a szalagavatót ünnepélyes tánc zárta. Dr. Császár Éva kérdésünkre elmondta, úgy érzi, idén is remekül sikerült a szalagavató ünnepség, a diákok jól érzeték magukat, a szülők pedig büszkék lehettek a gyermekeikre.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!