Játékokkal és szaloncukorral érkezett a PÁNKE Mikulása


2013-12-06 16:32:46  | cikk: mo  | 


Játékokkal és szaloncukorral érkezett a PÁNKE Mikulása főképe
A Pápai Nagycsaládosok Közhasznú Egyesülete (PÁNKE) minden jeles alkalomra nagy hangsúlyt fektet, amely a gyerekekkel vagy a családdal kapcsolatos. Minden évben megünneplik a házasság világnapját, a népesedési világnapot, a gyermeknapot, így természetesen ebből a sorból pláne nem maradhat ki a Mikulás. Krasztel Lászlóné elmondta, minden évben eljön a PÁNKE-Mikulás a gyerekekhez, a mai program emellett egy rendezvénysorozat része is, melyre pályázati forrásból 500 ezer forintot nyert az egyesület.
A Mikulás délután köszöntötte a kicsiket a Kossuth utcán, puttonyából apró ajándékokat osztott a jó gyerekeknek. Persze tenni is kellett érte, az ajándékért cserébe egy-egy vers vagy dal jár a Télapónak. A gyerekek örömmel állták körbe a PÁNKE Mikulását, aki pedig mosolyogva fogadta a szebbnél-szebb mondókákat a pápai kisgyerekektől.
A PÁNKE elnöke kiemelte, a Mikulás ezúttal édességet, szaloncukrot és apró ajándéktárgyakat hozott a gyerekeknek, melyeket most is önzetlen segítők ajánlottak fel a nemes célra, s ezért mindenképpen köszönet illeti az adományozókat. Krasztel Lászlóné kifejtette, másfél hónapon keresztül gyűjtötték a plüssfigurákat és játékokat egy közösségi oldalon. Az akció során több mint 350 ajándék, plüssállat, társasjáték gyűlt össze, melynek csak egy részét osztotta szét a Mikulás a mai napon. A többit a rászoruló, nehéz helyzetbe jutott családoknak kívánja eljuttatni az egyesület, természetesen még karácsony előtt.

A PÁNKE programsorozatának következő rendezvényét a házasság világnapja kapcsán tartják februárban. A programot januárban kívánják összeállítani, de az biztos, hogy rajz- és fotópályázatot hirdetnek és köszöntik a jubiláló házaspárokat is. 

A civil szervezet igyekszik minél több alkalommal megszólítani a helyi társadalmat, hiszen a magyar népesség egyre fogy, s szeretnék mindenkinek elmondani: „Családban élni jó!” - merjenek minél több gyermeket vállalni a magyar családok, hiszen a társadalom egyik fontos alappilléről van szó – vallja az egyesületet vezetője.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!