Bábelőadást tartottak a szülők a Szivárvány Óvodában


2013-12-05 11:43:11  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Bábelőadást tartottak a szülők a Szivárvány Óvodában főképe
A Pápai Városi Óvodák székhelyóvodájában, a Szivárvány Óvodában a Piros csoportban tegnap este bábelőadásra várták a gyerekeket. Az előadás különlegessége az volt, hogy ezúttal nem színészek, hanem a szülők adtak elő egy kedves történetet, miközben a Mikulás is ellátogatott hozzájuk. A szülők már hetekkel ezelőtt lázasan készültek a bábelőadásra, délutánonként próbáltak az óvoda tornaszobájában.
A darabot Tunnerné Bors Gyöngyi, Mudra Judit és Márffy Anikó állították színpadra hat lelkes szülő közreműködésével.
Mudra Judit elmondta, izgalmas volt a készülődés időszaka, valamint a szülők lelkesedése is határtalan volt. A próbákon sok-sok új ötlet került elő.
- Az ötletet az óvónők adták. Titokban készítettük a vidám előadást, amiben erdei állatok szerepelnek. A mese a Télapó az erdőben című volt, amit egy kicsit átformáltunk, lerövidítettünk. A történetben a barátság és az egymásra való odafigyelés került előtérbe - mondta Kovács Bróthág Katalin és Kovács Csilla.
A szülők elárulták még, legközelebb a nyuszi hoz majd valami hasonló meglepetést az apróságoknak.
A gyerekek csillogó szemmel figyelték a mesét és azt, hogy az erdei állatok hogyan készülődnek a Mikulásra, s amikor megpillantották a bábok mögött szüleiket, a rácsodálkozás öröme látszott arcukon, s büszkén tapsoltak.
A Mikulás természetesen nem érkezett üres kézzel, a csoportnak hozott ajándékot is, egy MP3-as lejátszó készüléket, melyet egy névtelen segítő adományozott a gyerekeknek és az intézménynek.
Az óvónők köszönetüket fejezték ki, hiszen a csoportban folyó nevelő munkát nagy mértékben segíti a készülék, mivel a gyerekek gyakran hallgatnak zenéket a mindennapokban.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!