Színes programok a litván és amerikai héten a Fáy Óvodában


2013-12-04 19:20:47  | cikk: Babos Petra  | 


Színes programok a litván és amerikai héten a Fáy Óvodában főképe
A Fáy András Lakótelepi Óvodában több nemzet kisgyermekei élnek együtt. Az ovisok egymás  kultúrájának jobb megismerése céljából minden hónapban 1-1 hétig kizárólag egy adott nemzet kulturális elemeivel foglalkoznak. Így történt ez a közelmúltban is, amikor is litván, majd amerikai hetet tartottak a Galagonya, a Levendula és a Bodza csoportban.  A litván héten a gyerekek Litvániával ismerkedhettek meg. Felelevenítették a népszokásokat, a jellegzetes ételeket és láthattak litván táncot is.
Mészáros Kitti, a Galagonya csoport óvodapedagógusa hírportálunknak elmondta, a litván héten rengeteg színes program várt a gyerekekre.
- Hétfőn az ország elhelyezkedését mutattuk be a gyerekeknek a földgömb segítségével. Kedden Litvánia néphagyományaival ismerkedtünk meg, melynek keretében egy videót is megnéztünk, amelyben népviseletbe öltözött gyerekek táncoltak. Szerdán a kézműveskedésé volt a főszerep, ekkor litván zászlót és címert festettünk. Csütörtökön az egyik anyuka litván süteményt sütött, fekete kenyeret hozott a csoportunkba. Az apróságoknak nagyon ízlett. A pénteki napon a litván állatvilágról beszélgettünk. Az utolsó napon pedig mindenki hazavihette az elkészült alkotásait, hogy otthon is emlékezhessenek erre a csodálatos országra.
Az amerikai hetet a múlt héten tartották az intézményben.
Csóka Anikó, a Bodza csoport óvodapedagógusa elmondta, hétfőn kolumbiai napot tartottak, mivel az egyik kislány kolumbiai.
- Az apukája kolumbiai zászlót festett a gyerekekkel, s közben elmondta, hogy a színek mit is jelképeznek: a sárga - az aranyat, a kék - a tengert, (melyről azt mondják, hétféle kék színben pompázik) és a piros - a vér színét jelenti. Tízóraira megleptek minket finom kolumbiai édességgel, amit otthon ők uzsonnára esznek. A mi tejberizsünkhöz tudom hasonlítani: fahéjas ízesítéssel, középen reszelt sajttal, a tetején pedig mazsolával megszórva. Ezen a napon még amerikai táncbemutató is volt, a Pápai Tánc-Lánc Alapfokú Művészeti Iskola táncosainak részvételével. Mi is tanulhattunk olyan alaplépéseket, mint a salsa, rumba, csacsacsa, jive és country. Jó hangulatban táncoltunk, mindenki örömmel vett részt a programon. Kedden indiános napot tartottunk az amerikai őslakosokra emlékezve. Felvertük az indiánsátrat, gyöngyökből és tollakból nyakláncot, karkötőt fűztünk, amiket haza is vihettek a gyerekek. A mindennapos testnevelésbe is beépítettük az indiános mozgáselemeket, mint pl. az indiánszökdelést, a nyomkövetést és a vadászatot. Vizuális foglalkozásokon pulykát színeztünk. A jellemző állatokról memóriakártya készült, amivel a gyermekek örömmel játszottak. Az állatok lábnyomaiból nyomdát is készítettünk. A természeti képek alapján egy - egy nagy ívpapírra csapatmunkával hegyeket, völgyeket, síkságot, vízesést rajzoltak, és a lábnyomos nyomdával, a képek alapján a megfelelő helyre – melyik állat hol él – nyomdáztunk. A következő állatokat jelöltük a képeken: feketemedve, barnamedve (grizzly), jávorszarvas, szarvas, hód, prérifarkas, vadpulyka, kolibri, puma, hiúz, nyúl. Az amerikai héten is folyamatosan központi téma volt a természeti értékek megismerésének, védelmének fontossága. Zárásaként a gyermekek fogadalmat tettek arra, hogy továbbra is óvják, védik a természetet, így kiérdemelték a „junior ranger” természetőr jelvényt, amit ruhájukra tűztünk, és nagyon büszkén viseltek - mondta Csóka Anikó.
Ez idő alatt a Levendula csoportban is amerikai hetet tartottak. Erről Dan Róbertné óvodapedagógus számolt be hírportálunknak.
- Mivel kiscsoportosaink vannak, ezért egy számukra is megfogható témát, az indiánokat választottuk. A foglalkozásokon igyekeztünk minél érdekesebb részleteket bemutatni a gyerekeknek. Egész héten a terem közepén állt egy indián sátor, ahol „tüzet raktunk” és „főzőcskéztünk”. Sokat beszélgettünk, s közben esőt is varázsoltunk. Képeket nézegettünk indiánokról, a totemoszlopról és az őshonos állatokról. Az amerikai szülők is sokban segítették a munkánkat, hiszen indiánfejdíszt készítettünk, valamint tenyérlenyomatot és pulykát krepp papírból. Játszottunk célbadobós játékot, majd sütőtökből készült keksz kóstolására is lehetőségünk volt. Az amerikai hetet táncház zárta, amin nagyon jól érezték magukat a gyerekek.  

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!