Sakkviadal Kapuváron és Tapolcán


2013-12-04 12:09:21  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Sakkviadal Kapuváron és Tapolcán főképe
Az elmúlt hétvégén a Pápai SE sakkozói több versenyen is megmérették magukat. Elsőként kilenc gyerek és két felnőtt a XI. Kapuvár Király kupára utazott, ahol a jó eredmények most sem maradtak el. Kilenc fordulós rapid verseny volt, 15-15 perc gondolkodási idővel. A fiúk és lányok (hölgyek – urak) együtt játszottak, de a végén külön értékelték őket. Az egyesület összesen hat érmet szerzett, ezüstérmet nyert Czemmel Viktória, Margl Roland valamint PSE vendégjátékosa, Kurics László, bronzéremmel gazdagodott Domonkos Eszter, Varga Barbara és a PSE gyerekcsapata a Margl Roland, Czemmel Viktória, Domonkos Eszter és Varga Dániel összetételben.
- Mindig jól szerepeltünk ezen a versenyen, amelyet évente kétszer rendeznek meg. Sajnos a legutóbbin áprilisban nem tudtunk részt venni, mert egybeesett a diákolimpia megyei egyéni verseny időpontjával. Azok hozták az érmeket, akiktől vártam, Czemmel Dániel épphogy lemaradt a dobogóról. Másnap idegenben a megyei I. osztályban játszottunk Tapolca csapata ellen. Majdnem komplett csapattal tudtunk elutazni, csak egy alapemberünk hiányzott. Előzetesen egy 6-6-os döntetlennel is kiegyeztem volna, hiszen a vendéglátók mindig komoly erőt képviselnek, de amikor megláttuk az összeállításukat, szólni sem nagyon tudtunk. Pokolian erősen álltak ki ahhoz képest, ahogy eddig leültek, erre egy jó példa, hogy szakosztályvezetőjük, Paréj József a korábbi meccsükön a negyedik táblán játszott, most csak a kilencediken. Ezt szem előtt tartva nagyon jó eredményt produkáltunk 6.5 – 5.5 arányban legyőztük őket, Varga Gyula, Mayer Attila, Gyutai Nándor és Kiss Csaba nyert, Sashalmi Ádám, Kurics László, Margl Roland, Kerecsényi Zoltán és Kiss Zoltán döntetlent ért el. Kis szerencse is kellett ehhez a győzelemhez, de úgy érzem, valamit visszakaptunk a sorstól az előző évek balszerencsés játszmái után. Ez már a negyedik győzelmünk volt ebben a bajnoki évadban, így továbbra is listavezetők vagyunk, de az ASSE Ajka nagyon jön fel. Márciusban az utolsó fordulóban játszunk ellenük, az fog dönteni a dobogós helyekről, amelyre az ASSE, Tapolca és mi pályázunk reális eséllyel – mondta el Kiss Csaba.
A PSE szakosztályvezetője hozzáfűzte, a seniorok megyei bajnokságán Ajkán Buzás Gyula és Katona György vett részt, akik a középmezőnyben végeztek. Továbbra is várnak mindenkit a PSE sakk szakosztályába kortól, nemtől függetlenül. Az edzéseket szerdán és pénteken 14:30-tól 18 óráig tartják a Pedagógus Művelődési Otthonban.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!