Torockói képek a JMSZK-ban


2013-12-01 17:16:01  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Torockói képek a JMSZK-ban főképe
Torockói képek címmel nyílt kiállítása az Ifjúsági Képzőművész Kör pápai műhelyének a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ (JMSZK) színházépületének emeleti előterében szombaton este.
A tárlatot dr. Baloghné Uracs Marianna, a JMSZK igazgatónője nyitotta meg. – Örömteli esemény számunkra a mai több okból is. Egyrészt meg kell becsülnünk minden olyan alkalmat, amikor a képzőművészet középpontba kerülhet, másrészt mind a kiállítók, mind a téma különlegesen kedves sokunk számára – emelte ki beszéde elején az intézményvezető.
Mint mondta, az Ifjúsági Képzőművészeti Kör az egyik legrégibb és leggazdagabb múltra visszatekintő művészeti közösségünk. Az 1949-ben alapított körnek olyan országosan elismert, kiváló festőművészek voltak a vezetői, mint A. Tóth Sándor, Cziráki Lajos, Heitler László és 1996 óta Horváth Lajos. – Horváth Lajos irányítása alatt komoly művészeti közösség jött létre, amelyben az alkotók mindegyike a szakmai fejlődés saját útját járja, egyéniségük tükröződik minden elénk tárt munkájukban – fűzte hozzá dr. Baloghné Uracs Marianna, majd röviden bemutatta a kiállítókat, illetve szólt a műhely művészeti vezetőjéről, Horváth Lajos festőművészről is.
A JMSZK igazgatónőjétől megtudtuk, immár hagyományosan nyaranta egy hetet Torockón töltenek az Ifjúsági Képzőművészeti Kör tagjai, és ezen időszak tanulmányi kirándulás, valamint alkotótábor is egyben. – Torockó Erdély legnyugatibb székely végvára, és talán egyik legszebb faluja, amely 1999-ben Európa Nostra-díjat nyert. A Torockói-hegységben, a Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében helyezkedik el. A Székelykő hatalmas sziklaormai miatt a nap látszólag kétszer kel fel és nyugszik le, hiszen a faluból nézve visszabújik a Székelykő sziklái mögé, hogy aztán kicsivel később ismét előbukkanjon mögülük. Horváth Lajos szavaival élve: „egyszerűen nem lehet szabadulni ettől a hegytől” – ez a gondolat is érzékelteti a hely varázsát. A kör tagjai az itt eltöltött egy hét során az Erdély tornácának mondott Torockó csodálatos természeti és épített környezetét örökítik meg. A völgyet körülölelő hegyvonulatok, a településre jellemző polgári és paraszti házak, hangulatok köszönnek vissza a tárlat képein – tette hozzá.
– A képek üdítő színfoltot jelentenek abban a civilizációs ártalomban, amelyben élünk, és amelyet sokan vizuális környezetszennyezésként aposztrofálnak. Internetes felületeken, televízióban, óriásplakátokon zúdul ránk a képi információ. Üzenetük többnyire egyszerű: fogyassz, vedd el, éld át, ragadd meg! Ezzel a profitorientált, erőszakos, mindenáron valamit eladni akaró vizualitással állnak szemben az Ifjúsági Képzőművész Kör itt látható képei. Változatos és megragadó alkotásokon keresztül tárul elénk ez az archaikus táj, amelyben tükröződnek az egyszerű paraszti lét hagyományos jellemzői, értékei is. Azt az emberléptékű tájat, szépségeit, mélységeit mutatják be számunkra, amely után a XXI. századi ember gyakran nosztalgikus vágyat érez. Szükségünk van erre az egyszerűségre, a megtisztulásra, a hagyományos értékek közvetítésére. Szeretjük ezeket az alkotásokat azért is, mert tükröződik bennük az ábrázolás gyönyörűsége, a közvetítés vágya, a közösségi alkotás öröme – fogalmazott dr. Baloghné Uracs Marianna.
A tárlaton Amberger Edit, Mező Lászlóné, Pesei Petra, Balogh László, Csuba József, Horváth Balázs, Rumi Olivér, Ughy István és Ughy Miklós alkotásai láthatók. A Torockói képek című kiállítás január 12-ig tekinthető meg a JMSZK-ban.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!