Nagy Gergely kalapácsvetőnk hazai és nemzetközi sikerei


2013-11-28 11:34:29  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Nagy Gergely kalapácsvetőnk hazai és nemzetközi sikerei  főképe
Az atlétika sportág berkein kívül talán kevesen hallottak eddig a Pápai SE kalapácsvetőjéről, Nagy Gergelyről, aki a nyolc órás munka mellett készül hétről hétre, és a munka ellenére is az ország negyedik legjobb kalapácsvetője volt idén, részt vett többek között az utánpótlás Európa bajnokságon, éremmel tért haza Franciaországból, felnőtt kategóriában megnyerte a VEDAC által rendezett évadzáró versenyt, Tapolcáról pedig elhozta a dr. Papp Pál- Csermák József Emlékverseny vándorserlegét. Gergő 2004-ben ismerkedett meg a sportággal, tehetségét Kis Károly hamar felfedezte, és rögtön meg is invitálta egy edzésre, és innentől már ment minden a maga útján. Az idei szezon legemlékezetesebb pillanatait elevenítettük fel a pápai sportemberrel.
- Júniusban volt az U-23-as országos bajnokság, ami egyben válogató volt a korosztályos Európa bajnokságra, ahova ugyan öt versenyzőnek volt szintje, de csak három utazhatott ki Finnországba. Ezen a megmérettetésen 67.44 méterrel második lettem el, ezáltal bekerültem a csapatba. Az EB sajnos nem úgy jött össze, ahogy terveztem, a legjobb nyolc közé szerettem volna jutni, és mint utólag kiderült, a formám alapján ez teljesen reális is lett volna, de versenyt elizgultam és a selejtezőből nem jutottam tovább. A felnőtt magyar bajnokságot július végén rendezték, ahol 68.20 méteres új egyéni csúccsal a negyedik helyet szereztem meg, így mind a téli mind a nyári bajnokságon negyedik lettem. Augusztus végén volt még két bajnokság, előbb a Dr. Papp Pál - Csermák József Emlékverseny, ahol 68.46-tal első lettem, rá egy hétre a franciaországi Haguenau adott otthont a Rasenkraft elnevezésű Európa-bajnokságnak. A kontinensviadal dobó hárompróbája a hagyományos kalapácsvetésből (a férfiaknak 7,26, a nőknek 4 kilogrammos volt a szer), nehézkalapács-vetésből (rövidebb nyelű 12,5, illetve 5 kilogrammos szer) és kőlökésből (15, illetve 5 kilogramm) állt össze, a három versenyszám összeredménye alapján alakult ki a végső sorrend. Sajnos a kőlökés ért a legtöbb pontot, én pedig pont ebben szerepeltem gyengébben, így hiába nyertem meg a másik két számot, végül a harmadik helyen végeztem, de ez is szép eredmény.
Gergő úgy vélekedett, az eléggé mostoha edzéskörülmények és kevés támogatás ellenére nem mondott le arról, hogy 70 méter fölött tudjon dobni és egyszer felnőtt magyar bajnokságon is dobogóra álljon.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!