Remekelt a Titán SE az országos bajnokságon, pápai fiú „Az év szkanderosa”


2013-11-26 20:00:31  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Remekelt a Titán SE az országos bajnokságon, pápai fiú „Az év szkanderosa” főképe
A Fülöpszálláson megrendezett szkander országos bajnoksággal zárta az évet a Titán SE. Az év utolsó országos megmérettetésén a legjobbak viadala mellett díjazták az 2013-as év legjobb szkandereseit is. A pápai egyesület versenyzői évek óta az élmezőnyhöz tartoznak, így a bajnokságban és a kitüntetésekkor is érdekeltek voltak. A kupán összesen négy arany-, és két bronzérem került a pápai erős emberek nyakába, emellett Istenes Tamás „Az év junior szkanderosa” címet is elhódította, nem csoda, hogy Nagy Miklós alelnök boldogan és büszkén elevenítette fel a küzdelmeket.
- Az országos bajnokság után úgy éreztem, a társak kicsit visszahozták a kedvem ehhez a sporthoz, hiszen utoljára talán 2003 és 2008 között éreztem magam ilyen jól – igaz akkor a saját versenyeimen - amikor öt-hat komoly versenyről sikerült 9-10 aranyat elhoznom, olyan is előfordult, hogy egy versenyen három éremmel gazdagodtam. Öröm volt nézni a gyerekeket ahogy küzdöttek, ahogy az utasításaimat betartva kijavították a hibáikat, szurkoltak egymásnak, és bár egyéni sportágról beszélünk, mégis igazi csapatként működtünk. Frum István a 95 kilogrammosok között bal kézzel szinte mindent erőből megoldva magabiztosan lett aranyérmes, ezáltal országos bajnok, jobb kézzel csakis technikai hiba miatt szorult a harmadik helyre. Testvére Frum Imre ugyanebben a súlycsoportban jobb kézzel technikailag tökéletes megoldásokkal, villámgyorsan szerezte meg az aranyérmet. Nigicser Ádám igen kellemes meglepetés volt számomra, hiszen bal kézzel a kategória egy igen nagy nevű, rutinos versenyzőjével igen döntetlen szagú meccseket nyomva szorult le a bronzos helyre, de jobbal is pontszerző, ötödik lett. Istenes Tamás most bebizonyította, hogy a 13 hónapos, céltudatosan végzett erősítő edzéseknek, valamint szorgalmának köszönhetően a junior nehézsúlyban nincs nála jobb, Tamás jobb és bal kézzel is országos bajnok lett. Tehetségét az is mutatja, hogy a felnőtt nehézsúlyban 17 évesen is bekerült a legjobb öt közé, és a junioroknál ő hozhatta el ’Az év szkanderosa’ címet.
Nagy Miklós hozzátette, mindegyik tehetséges versenyzőre nagyon büszke, és bízik benne, hogy folytatni fogják ezt a sportot. Az egyesület idei évére sem lehet panasz, hiszen három nemzeti bajnoki arannyal, hat országos első hellyel, és az év juniorja címmel gazdagodott az amúgy sem szegényes éremgyűjtemény, nem is beszélve a többi dobogós, valamint pontszerző helyről.
Istenes Tamás az országos verseny után úgy nyilatkozott, úgy érzi jó úton jár céljai eléréséhez.
- A csoportomban jó versenyzők voltak, erősek és technikásak, ennek ellenére nem volt túlságosan nehéz az élen végeznem, mert Nagy Miklóssal már arra készülünk, hogy a felnőtteknél is jó eredményeket érjek el, de mivel a nehézsúlyról van szó, ahol a legerősebbek vannak, nem lesz egyszerű feladat. Nagyon örültem az év legjobb versenyzője címnek, mert ez bizonyítja, hogy jó úton járok a céljaim eléréséhez. Szeretném megköszönni Nagy Miklósnak az egész éves edzést, felkészítést, a sok jó tanácsot, hogy egy héten öt napból hétszer edzettünk, előfordult, hogy napi kétszer, mindig ott volt, segített! A közeljövőben az a célom, hogy a januári kecskeméti versenyen is mindkét kézzel elhozzam az aranyat.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!