Galamb- és baromfi kiállítás Pápán


2013-11-24 17:02:22  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Galamb- és baromfi kiállítás Pápán főképe
A Pápai Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola tornatermében háromnapos galambkiállítás rendeztek, ahol sokfajta egyeddel találkozhattak az érdeklődők. A programot a V-85 Pápa Galamb-, Baromfi-, és Kisállattenyésztő Egyesület idén rendhagyó módon a Sirályka Fajtaklubbal közösen rendezte, ugyanis a klub idén Pápán tartotta éves kiállítását, ahol a legszebb egyedeket állították ki. Dr. Pintér József Zsolt a pápai egyesület elnöke elmondta, az ország minden részéről érkezett nevezés és a sirálykák mellett számos galambfajtákat, papagájokat és baromfikat állítottak ki.
- Különlegességnek számított az araucana, azaz a farktoll nélküli tyúk, vagy említhetném a papagájokat is. Az öt bíráló külön-külön, minden egyes kiállított egyedet a fajtára jellemző standard leíráshoz viszonyítva pontozással értékelt, és az a madár kapta a legtöbb pontot, amelyik az ideálformát a legjobban megközelítette, az összbenyomáson túl tehát vizsgálták a fejet, a csőrt, a lábat, mellkast, mellfodort, színt. A baromfik minőségét erős közepesnek mondanám, vannak nagyon kiemelkedően magas értékű példányok, sajnos vannak olyanok is, amelyek nem ütik meg a minőséget, ezek bemutató jelleggel szerepelnek kiállításunkon.
Az elnök örömét fejezte ki, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva most több fajta galambot állítottak ki a tenyésztők, a sirálykák tekintetében az eddig megrendezett fajtaklub kiállítások közül ez volt a legbővebb, a 150 kiállított példányból hat is fajtagyőztes minősítést kapott.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!