Kiliáni beszélgetés az alpolgármesterrel


2013-11-20 23:56:59  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Kiliáni beszélgetés az alpolgármesterrel főképe
Pecázással, olvasással, illetve újabban dobolással piheni ki közéleti munkáját Unger Tamás, Pápa alpolgármestere, aki a Kiliáni beszélgetések keretein belül engedett bepillantást életútjába, mindennapjaiba. A Szent József-kápolna és közösségi házban szerda délután is egy kötetlen, jó hangulatú beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők.
A rendezvénysorozat novemberi alkalmán felmerülő számos téma között a Kiliáni beszélgetések aktuális vendége szót ejtett például családjának német felmenőiről, pedagógusi pályafutásáról, annak nehézségeiről és sikereiről, a tanári hivatás szépségeiről.
Unger Tamás 2003. július 1. és 2008. június 30. között a Jókai Mór Közgazdasági Szakközépiskola és Leánykollégium igazgatója volt, majd 2008. július elsejétől 2011. március 17-ig a Pápai Gazdasági Szakképző Iskola és Kollégium igazgatói tisztségét látta el. Iskolaigazgatói munkájának is köszönhetően alaposan megismerte az egykori Kilián György lakótelepet és annak környékét, majd 2011. március 6-án – az időközi önkormányzati választáson – a nevezett városrész képviselőjévé, tíz nappal később pedig Pápa alpolgármesterévé választották. Unger Tamás a körzetét egy jó hangulatú, barátságos kerületnek tartja, amellyel napi kapcsolatot ápol a rendszeres lakossági fórumokon és a mindennapokon keresztül. Mint mondta, továbbra is kiemelten figyelnek az itteni intézményekre: a bölcsődére, az óvodára, az általános iskolára és a két középiskolára. Emellett folytatni szeretnék a környezet csinosítását, fejlesztését, mindezt pedig többek között felújítási programok, útjavítások, kátyúzások, a csapadékvíz-elvezetés fejlesztése, vagy éppen a közterületek jelképes örökbefogadása is szolgálja majd.
Az alpolgármester kérdésünkre elárulta, szabadidejében szívesen jár horgászni, és nagyon szeret olvasni. Ugyan kellő idő hiányában elsősorban a szakirodalmat forgatja, de a szépirodalom is közel áll hozzá. Megtudtuk tőle azt is, közel húsz év után felmelegítette egyik régi hobbiját: újra elkezdett dobolni. Hozzátette, saját szórakoztatására ragadott ismét dobverőket, megfogalmazása szerint a horgászás mellett a dobolással képes teljesen kikapcsolni.
Kérdésünkre megerősítette: ha teheti, a helyszínen szurkol a labdarúgó NB I-ben vitézkedő Lombard Pápának. – Jelenleg a tabella 8. helyén állnak a fiúk, ez pedig mindenképen bíztató. Az elmúlt 3-4 meccs alapján úgy látom, kezd összeérni a csapat, és igyekeznek támadójátékot bemutatni. Fontos, hogy nem állnak be védekezni, folyamatosan keresik a támadásvezetések lehetőségét – fogalmazott Unger Tamás. Megjegyezte, bízik benne, hogy a pápai focisták lendülete tavasszal is kitart majd.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!