Így nem lesz kormányváltás – Kuncze Gábor volt a DK vendége


2013-11-19 15:15:56  | cikk: pt  | fotó: pt  | 


Így nem lesz kormányváltás – Kuncze Gábor volt a DK vendége főképe
Szabad szó estek címmel indított rendezvénysorozatot a Demokratikus Koalíció (DK) Pápa és Vidéke Szervezete. A kezdeményezés első alkalmán Kuncze Gábor egykori országgyűlési képviselővel és belügyminiszterrel, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) korábbi elnökével találkozhattak az érdeklődők az egyik belvárosi étteremben hétfőn este. A pápai születésű politikussal Kerecsényi Zoltán, a DK választókerületi elnöke, valamint Tulok András egykori országgyűlési képviselő, a helyi DK elnökségének tagja beszélgetett eseménydús politikai pályafutásáról, közéleti szerepvállalásáról és aktuális kérdésekről.
A kötetlen hangulatú, a vendég jól ismert humorával gyakorta átszőtt beszélgetésen többek között szóba kerültek a rendszerváltás körüli idők, Kuncze Gábor és Torgyán József már-már legendás parlamenti vitái, a Medgyessy-, illetve a Gyurcsány-kormány ténykedései, 2006 őszének utcai eseményei, továbbá a 2014-es választások.
Kuncze Gábor szerint manapság legendagyártás zajlik a rendszerváltás körül. – Nem lehet kiemelni egyetlen egy embert és azt mondani, neki köszönhető a rendszerváltás. Ami ma történik, az nem más, mint tulajdonképpen egyfajta átfestése a múltnak, amelynek során megpróbálják Orbán Viktort kiemelni a rendszerváltás folyamatából. Valójában nagyon sokan bábáskodtak a rendszerváltás körül – mondta.
Az ismert közéleti szereplő felidézte, 1990 és 1998 között a parlamentben Torgyán József volt a legtöbbször felszólaló képviselő. – A második legtöbb felszólalás pedig hozzám fűződött, mert Torgyán mindig velem szórakozott – jegyezte meg mosolyogva Kuncze Gábor, majd kiemelte, ezek a politikai csatározások csak a politika színpadára, a parlamentre koncentrálódtak, és a folyosón, az utcán vagy egy sör mellett képesek voltak normálisan elbeszélgetni egymással a különféle pártok képviselői. Mindez mára teljesen megváltozott, manapság nincsen hétköznapi kommunikáció az ellentétes oldalak politikusai között, és a SZDSZ korábbi elnöke szerint ez elsősorban a Fidesz tudatos törekvéseinek köszönhetően alakult át így. – Ez a parlamentből leszivárgott az önkormányzatokba, a baráti társaságokba, a családi kapcsolatokba, ami óriási probléma – fűzte hozzá.
Kuncze Gábor meglátás alapján 2006 őszén az államrend megdöntésére irányuló puccskísérlet zajlott Budapest utcáin, aminek a megvalósítását a rendőrségnek meg kellett akadályoznia. Magyarázata szerint egy demokratikusan megválasztott kormányt és annak miniszterelnökét az utcán nem lehet megdönteni, és amikor ilyen esetekben a rendőrség helyreállítja a rendet, – idézzük Kunczét – „az nem szép látvány”.
A Fidesz kormányzására kitérve a DK vendége úgy fogalmazott, ami ma Magyarországon zajlik, azt nem lehet normális parlamentáris működésnek nevezni. – Délelőtt bevisznek egy törvényt a parlamentbe, délután pedig elfogadják azt. A parlamenti képviselőknek halvány fogalmuk sincs arról, mit szavaznak meg. Az előterjesztő meg azt nem tudja, milyen hatásai lesznek annak a törvénynek. Ez így nem normális. Ezeknek a törvényeknek a nagy része állampolgárok sokaságát hozza lehetetlen helyzetbe – vélekedett.
A korábbi belügyminiszter egyébként pillanatnyilag nem látja jónak a teljes körű összefogásra képtelen ellenzék esélyeit a 2014-es választásokkal kapcsolatban. Mint mondta, nagy probléma az ellenzék számára, hogy nem tudnak egy, a széleskörű összefogást maga mögött tudó stabil, erős kihívót szembeállítani Orbán Viktorral. – Legyőzhető a Fidesz, nem egyszerűen, de legyőzhető. Azonban ehhez a jelenlegihez képest egészen mást kellene csinálnia az ellenzéknek – hangsúlyozta, majd ezúttal is elmondta: a legszélesebb körű ellenzéki összefogásra van szükség a kormányváltáshoz. – Egy listavezető, egy lista és minden választókörzetben egy közös jelölt kell, aki mögött mindenki felsorakozik – vélekedett Kuncze Gábor. – Ha nem változik a helyzet, akkor a Fidesz megint kétharmados többséget szerez a választásokon. Ezzel pedig a nemzetközi és a hazai közvélemény előtt is legitimálódik az Orbán-rendszer, mondván, hogy az emberek elégedettek a kormánnyal – fogalmazott.
Kuncze Gábor saját bevallása szerint már nem vesz részt a pártpolitikában, napjainkban a Szabadelvű Polgári Egyesület vezetőjeként tevékenykedik. Az est zárásaként a liberális politikus a jelenlévők kérdéseire is válaszolt.

Képek:


Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!