Humor, népzene, történelem és irodalom - a Dorottya a színpadon


2013-11-18 12:44:34  | cikk: mo  | 


Humor, népzene, történelem és irodalom - a Dorottya a színpadon főképe
Csokonai Vitéz Mihály Dorottya című művét több helyen sikerrel mutatta be a Csavar Színház. Ezúttal az Acsády Ignác Szakképző Iskola diákjai tekinthették meg a kamaradarabot Gál Tamás színművész és Mester László népzenész produkciójában. A Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ bérletes előadásainak sorában helyet kapó darab különleges stílussal dolgozza fel az ismert történetet, s ez a tapasztalatok szerint nagyon népszerű mind a diákság, mind a felnőtt közönség körében. A játékstílus az élő zene, az improvizáció és az interaktivitás stílusjegyeit ötvözi. Pontos és részletes dramaturgiával fésülték át az egész művet s azokat a szavakat, melyek a mai kor emberének (diákságának) már nem érthető, játékkal, magyarázattal vagy zenével tettük azzá. Így az egyetlen gátat, mely Csokonai és a mai kor embere közé rakódott az elmúlt 200 évben, lebontották, ezzel bizonyítva, hogy a magyar költészet nemcsak magasröptű gondolatok és filozófiák fészke, de a nagyszerű és utánozhatatlan magyar humor melegágya is – hangsúlyozta a színművész.

Gál Tamás kiemelte azt is, Csokonai az öregségnek tart görbe tükröt. A darab azt üzeni mind a fiatal, mind az idősebb generációknak, hogy tudjunk nevetni saját magunkon, kezeljük humorra és vidámsággal azt, hogy elrepülnek felettünk az évek. A színész beszélt arról is, a darab nyelvezete és tartalma miatt történelemóra is egyben, de komoly társadalomkritika is, mely azok ellen az idősek ellen irányul, akik szabadidejüket nem tartalmasan, hanem mások keserűségén való csámcsogással töltik. A színművész hozzátette azt is, játékukkal arra törekednek, hogy közelebb hozzák az emberekhez és főleg a fiatalokhoz az irodalmat. Ne csak azért jöjjenek el egy Csokonai-darabra az érdeklődők, mert illik, hanem azért, mert ez valóban egy kiváló előadás – fogalmazott Gál Tamás.

Mester László úgy fogalmazott, számos produkcióban dolgozott már együtt Gál Tamással, a Dorottya című darabot azonban csak 10 alkalommal játsszák közösen. A zene meghatározó eleme a produkciónak, hiszen nemcsak aláfestő jelleget ölt a darabban, hanem magyaráz is – tudtuk meg a népzenésztől. Mester László 30 éve zenél, jobbára a brácsa az hangszere, de több helyen működik közre hegedűvel, akárcsak a Dorottyában.

A Csavar Színház alapítója, Gál Tamás beszélt arról is, 14 előadásuk van repertoáron, melyek között felnőtt-és gyermekdarabok szintén szerepelnek. Több irodalmi művet dolgoztak már fel, sikerrel.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!