Bibliai jelenet és csendélet volt a témája a katolikus iskolai rajzversenynek


2013-11-15 21:24:29  | cikk: Babos Petra  | fotó: Babos Petra  | 


Bibliai jelenet és csendélet volt a témája a katolikus iskolai rajzversenynek főképe
A Szent István Római Katolikus Általános Iskolában már évek óta hagyomány, hogy a város általános iskolásainak megszervezik a területi rajzversenyt. Az idei évben 37 versenyző ragadott ceruzát vagy ecsetet és készített szebbnél szebb alkotást. Ughy Miklós, a verseny szervezője kérdésünkre elmondta, a megmérettetésen a város összes általános iskolája, a Türr-gimnázium és a veszprémi katolikus iskola is képviseltette magát.
A tanulók három korcsoportban, a 3-4., az 5-6. és a 7-8. osztályosok kategóriájában indulhattak. A kisebbeknek egy bibliai jelenetet kellett ábrázolniuk, szabadon választott technikával. Az 5-6. osztályosoknak egy gyermekjátékokból álló csendéletet kellett lefesteni, míg a legnagyobbak szintén egy csendéletet készítettek, de ők már grafikai technikával valósították meg ötleteiket. A megmérettetésen 60 perc állt a diákok rendelkezésére.
A zsűri elnöke Zsuppán István művész volt, de segítettek neki a kísérő tanárok is az értékelésben.
A legjobbak értékes könyvjutalomban részesültek.

Képek:

I. kat.


1. Mágocsi Barbara 4.o - Weöres isk.
2. Pörnyeszi Anasztázia 4.o - Weöres isk.
3. Kálmán Csenge 4.o - Gyurátz isk.
 
II. kat.

1. Dénes Dominika 6.o - Padányi isk. Veszprém
2. Radics Aliz 6.o - Vaszari isk.
3. Mészáros Dorina 6.o - Vaszari isk.

III. kat.

1. Steiner Kata 7.o - Szent István isk.
 2. Csonka Johanna 7.o - Szent István isk.
3. Szántó Tamara 8.o - Weöres isk.

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!