Szűkebb Pátriánk immáron 27. alkalommal


2010-02-02 23:16:29  | cikk: Tóth Tamara  | 


A Jókai Mór Művelődési Központ nyertes pályázata, a TUDÁS-SZÍN-TÉR projekt keretein belül szervezik idén 27. alkalommal a Szűkebb Pátriánk tanfolyamot. A várostörténeti ifjúsági tanfolyam mottója: „A múltunk ébreszt és tanít, de egyben mérték is a számunkra a mai jelenünkben arra nézve, hogy milyen felelősséggel rakjuk le a jövő alapjait.”

Huszár János bácsi, a tanfolyam megálmodója és megalkotója is köszöntötte a szép számban megjelent diákokat.

- Tulajdonképpen ti honismereti fiatalok vagytok, honismeretet tanultok Pápáról, a helyről, ahol éltek. Pápának csodálatos történelme van, mindig valami újat tudunk meg róla, száz meg száz éven keresztül is - mondta a pedagógus.

A tanfolyam első előadásán a város összes általános és középiskolája képviseltette magát, a Petőfi Mozi szinte teljesen megtelt kíváncsi szempárokkal. Minden héten kedden lesz előadás a moziban. Az utolsót, mely március 23-án lesz, március 30-án egy vetélkedő zárja a 8 alkalom témájából, a középkorból. Ma Simonné Zachár Anna pszichopedagógus beszélt a reneszánsz nevelésről, előadásának címe: Az oktatás és nevelés története gyerekszemmel.

- Ez az az időszak, amikor véget ért a középkor és a szemléletmódban, az ember szerepében változás történt. Azt nagyon fontos tudnunk, hogy minden társadalmi berendezkedés igyekszik úgy nevelni a felnövekvő nemzedéket, hogy meg tudjon felelni azoknak az elvárásainak, amelyek az ő célkitűzéseiben szerepelnek - emelte ki előadásában a pszichopedagógus.

Simonná Zachár Anna előadásban kifejtette, hogy milyen volt az európai reneszánsz, hogyan jutott el ez a kor és civilizációstílus Magyarországra, továbbá Mátyás udvarát is részletesen bemutatta a diákoknak.

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!