Kétszeri hosszabbítás után nyert a Motax Concordia Pápa KC


2013-11-14 22:31:13  | cikk: Haraszti Gábor  | 


Kétszeri hosszabbítás után nyert a Motax Concordia Pápa KC főképe
Az NBI/B-s férfi kosárlabda bajnokság 6. fordulójában a két győzelemmel és két vereséggel a nyugati csoport hatodik helyén álló Motax Concordia Pápa KC a nyolcadik pozícióban tanyázó SMAFC-NYME együttesét látta vendégül a Városi Sportcsarnokban. Előzetesen a mieink számítottak a találkozó esélyesének, és Vajda Balázs edző is korábban úgy nyilatkozott, csakis a győzelem számít elfogadható eredménynek. Ennek ellenére a soproniak kezdték jobban a meccset a Kálmán, Henrik, Ács, Horváth, Jarosevits felálló hazaiakkal szemben, talán nem is volt olyan csapatrész, ami az elvártaknak megfelelően működött volna, így csalódnia kellett a szép számú kilátogató szurkolóknak, az első 10 perc után 9 ponttal vezettek a vendégek (13-22). A folytatásban sem brillíroztak a mieink, rengeteg támadó lepattanót szedtek össze Czukorék, a kinti dobások helyett inkább palánk alatt igyekeztek faragni hátrányukból, ám a gyenge védekezés, a sok eladott labda miatt ez teljes mértékben nem sikerült, lejáró időnél az első félidőben magához képest szürkén játszó Kálmán duplájával 33-37 állt az eredményjelzőn. A harmadik játékrész Henrik triplájával indult, igaz továbbra is sok ziccer maradt ki, de legalább a védekezés valamelyest javult, a negyed felénél Henrik újabb hármasával ismét egál volt az állás (46-46), majd Kálmán duplájával már a mieink vezettek. Sokáig nem örülhettek a Vajda legények, Czukor Bence és Csaplár-Nagy Arnold vezérletével három pont volt a különbség a záró negyedre (52-55). A negyedik negyed nem úgy alakult, ahogy azt a rövid szünetben a mieink megbeszélték, a sokadik eladott labdából indulhattak a vendégek, ám Henrik István ismét két triplát helyezett el a gyűrűben és végre Kálmán is megrázta magát (66-61). Amikor már úgy tűnt, ha nehezen is, de megvan a meccs, megint visszakapaszkodott a SMAFC, és Kálmán két sikeres büntetője után Csaplár-Nagy duplájával hosszabbításra mentette a bajnokit (76-76). Megint a soproniak domináltak a ráadás első felében, ehhez kellett az is, hogy Jarosevits nem koncentrált eléggé a palánk alatt, szerencsére Kálmán László egyre jobb formába lendült, középtávolijaival és jó büntetődobásaival tapadtak a fiatalokra (83-84). Elképesztő izgalmakat hozott a hajrá, 86-89-nél mindössze két másodperc volt hátra, amikor Kálmán Simonhoz passzolt, aki a sarokból beszórt egy demoralizáló triplát, így következhetett második öt perces ráadás (89-89). Az újbóli hosszabbításban már nem volt kérdés a vendéglátók dominanciája, a kék mezesek el is fáradtak, Henrik sikeres kinti dobása és Ács két büntetőjével eldőlt a meccs, végül a mieink öt ponttal megnyerték ezt a nem mindennapi összecsapást.

Motax Concordia Pápa KC - SMAFC-NYME 107-102 (13-22, 20-15, 19-18, 24-21, 13-13, 18-13)

Vajda Balázs: Nem gondoltam volna, hogy ez egy ennyire kiélezett mérkőzés lesz, úgy láttam, hogy az egész találkozón nem sikerült elkapnunk a ritmust, nem tudtunk azon a sebességen kosárlabdázni, ami tőlünk elvárható. Védekezésben olyan hibákat vétettünk, amit nem szabadna, félidőben igyekeztünk rendezni a sorokat, ennek köszönhetően sikerült visszakapaszkodnunk, aztán amikor már a negyedik negyedben úgy tűnt, megvan a meccs, érthetetlen módon visszaengedtük az ellenfelet. Ismét ki kell emelnem Kálmán Lászlót, aki amit ma kivitt a pályára, az egészen elképesztő volt, mondhatnám, hogy a vezér hozta a meccset. Szeretnénk visszatérni a három nappal ezelőtti formánkhoz, ennyi idő alatt ugyanis nem lehet elfelejteni kosárlabdázni.

Képek:

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!