Orosz Márk folytatná a megkezdett jó szériát


2013-11-11 12:39:12  | cikk: Haraszti Gábor  | fotó: nb1.hu  | 


Orosz Márk folytatná a megkezdett jó szériát főképe
Az OTP Bank Liga 14. fordulójában a Lombard Pápa egygólos győzelmet aratott Paks együttese felett. A találkozó egyetlen találatát egy szép egyéni megmozdulást követően a 63. percben Orosz Márk szerezte, aki úgy tűnik, a fontos gólok szerzője, hiszen a nyolcadik fordulóban Pécsett már a hatodik percben betalált, majd a Quintero-nak kiosztott gólpasszal oroszlánrészt vállalt az idegenbeli sikerből. A fiatal támadó következő emlékezetes megmozdulása a Debrecen elleni bajnoki hajrájához köthető, hiszen húsz perccel beállása után a 92. percben szerzett góljával pontot mentett a mieinknek. Legutóbbi gólja már a harmadik pontot, vagy pontokat érő találata volt a bajnokságban, a Ferencvárostól érkezett labdarúgó szerényen a sikert a csapategységnek, és nem saját teljesítményének tulajdonítja.
- Nagyon örülök a gólomnak és a győzelmünknek. Nagyon feszült volt a meccs, hiszen mindkét csapatnak nagyon kellett a három pont – elevenítette fel a játékos a Paks elleni derbit. A vezetésünk után voltak meleg pillanatok a kapunk előtt, szerencsére mindenki hozzátette a magáét, és így itthon tudtuk tartani a három pontot. Nagyon fontos volt ez a győzelem, hiszen így tudtuk tartani a pozíciónkat a tabellán. Saját teljesítményemmel elégedett vagyok, szeretnék minél eredményesebb lenni, ennek érdekében szeretnék minél több gólt szerezni, gólpasszokat adni. Nagyon remélem, hogy a formánk minél tovább kitart, úgy gondolom jövő héten az Újpest ellen is van keresnivalónk. Nehéz lesz a szezonból még hátralévő egy hónap, gondolok itt a bajnoki mérkőzésekre, a Ligakupára illetve a Magyar Kupára, de minden tőlünk telhetőt megteszünk.

A Lombard Pápa idei hátralévő mérkőzései:

November 13. 15:00 Szombathelyi Haladás – Lombard Pápa (Ligakupa)

November 19. 13:00 FC Ajka – Lombard Pápa (Ligakupa)

November 23. 18:00 Újpest – Lombard Pápa (OTP Bank Liga)

November 27. Siófok – Lombard Pápa (Magyar Kupa)

November 30. 16:00 Puskás Akadémia – Lombard Pápa (OTP Bank Liga)

December 4. Lombard Pápa – Siófok (Magyar Kupa)

December 7. 20:00 Lombard Pápa – Budapest Honvéd (OTP Bank Liga)

Képek:

nincsenek képek

Megjelenő valamennyi cikket, minden megjelent képet szerzői jog véd.
A cikkek és képek üzleti felhasználásuk kizárólag a kiadó előzetes engedélyével történhet! Engedély kérhető az engedely(kukac)papa-ma.hu címen.
Üzleti célból a cikket és képet átvevő (az engedély megadása után) kizárólag a saját weboldalán jelentetheti meg, azt saját közösségi oldalán megosztania szigorúan tilos!

Megértésüket köszönjük!